Továbbra is sok kérdés érkezik az Otthonteremtési programmal kapcsolatban a családokért felelős tárca nélküli miniszterhez. Novák Katalin a Facebook oldalán közzétett videójában elmondta: legtöbben az otthonfelújítási támogatás iránt érdeklődnek. Sokan vannak ugyanis, akik nem szeretnének költözni, de élnének az Otthonfelújítási program nyújtotta lehetőséggel.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a támogatás mértéke legfeljebb 3 millió forint. A költségek felét akkor kapja vissza a család, ha legalább egy gyermeket nevel, és 2021. január 1-ét követően kezd otthonfelújításba. Felhívta a figyelmet a megjelent kormányrendeletre, amelyben minden részletszabály megtalálható. A leggyakrabban feltett kérdésekre ugyanakkor máris válaszolt.



Történhet-e több ütemben a felújítás, vagy csak egyben?

Igen, lehetséges, hogy január 1-ét követően több részletben újítja fel a lakását a család. Ha ennek költségét szeretné majd kifizettetni, illetve részben megfizettetni állami támogatásból, akkor ehhez arra van szükség, hogy folyamatosan gyűjtse a számlákat, és azokat majd egyben, a beruházás végén nyújtsa be. Ezt követően kapja meg a költségek felét, maximum 3 millió forintot.

A 2020-ban, tehát az idén vásárolt anyagok számláit is elfogadják?

Nem, csak a január 1-ét követően kiállított számlákat veszik figyelembe a támogatásnál.

Miként kell értelmezni az 50-50 százalékot?

A támogatás fele részben fedezheti az anyagköltséget, és fele részben a munkadíjat. Tehát ha valaki például 1 millió forintot fordított munkadíjra és 3 millió forintot anyagköltségre, annak összesen 4 millió forintba került a beruházása. Ennek a felét, 2 millió forintot tudja visszaigényelni. Vagyis a teljes munkadíját fedezi a támogatás, és további 1 millió forintot tud az anyagköltségekből is elszámolni.

A CSOK korábbi felvétele kizáró ok a felújítási támogatás igénybevételénél?

Nem, aki élt a CSOK-kal, az otthonfelújítási támogatást is igénybe veheti.

Mennyi időn belül kapják meg az igénylők az összeget?

A Magyar Államkincstárnak 30 napja van arra, hogy elbírálja a támogatási kérelmet, ezt követően 5 napon belül folyósítja a támogatást. Ha hiánypótlásra van szükség, az további 30 nappal tolhatja ki a határidőt.