Tállai András felhívta a figyelmet, hogy a várandósság 12. hetétől 3 évre kérhető a törlesztés felfüggesztése, elengedik a diákhitel-tartozás felét a hitelfelvevő édesanyáknál, ha megszületik a második gyermekük, harmadik gyermeknél pedig a teljes fennálló tartozását elengedik.

Az államtitkár hangsúlyozta: több százezer felnőttoktatásban résztvevőnek, illetve szak- és felnőttképzésben tanulónak hozhat könnyebbséget a diákhitel. Hozzátette, hogy az érintettek száma tovább nőhet, hiszen idén is több mint százezren jelentkeztek a felsőoktatásba, mintegy tízezerrel többen, mint tavaly.

A teljesen szabad felhasználású kölcsönt maximum havi 150 ezer forintig igényelhetik a diákok. A kamata nagyon kedvező, mindössze 1,99 százalék, és akár havi részletekben, akár félévente egy összegben is felvehető. A kötött felhasználású képzési hitelek még ennél is kedvezőbbek, hiszen kamatmentesek.

Ez a fajta kölcsön tehát kizárólag a képzési költség finanszírozására használható, a felnőttképzésben 500 ezer forintig, a felsőoktatásban akár a teljes tanulmány önköltségéig, és igényléséhez se hitelbírálatra, se biztosítékra nincs szükség – magyarázta Tállai András.