A kullancsok számára a legkedvezőbb életteret a mérsékelt éghajlati klíma és a magas páratartalom jelenti, de maximum másfél méteres magasságból „támadnak”. Különösen gyakran fordulnak elő az erdők szélein és aljnövényzetében, a tavak és folyók melletti ligetes területeken és a lombos erdők, valamint a tűleveles erdők közötti átmeneti részeken.

Hogyan szabaduljunk meg tőle?

Minél előbb eltávolítjuk a kullancsot, annál kisebb az esély a fertőzésre. Az agyvelőgyulladás szempontjából 4-6 óra, a Lyme-betegség szempontjából 24 óra számít biztonságos időnek. A csipesz mellett két jó módszer is van az élősködő testének eltávolítására. Mivel a kullancscsípés esetében nagyon fontos, hogy mielőbb megszabaduljunk az állattól, eszközök hiányában a legcélszerűbb a hüvelyk és a középső ujj (hosszabb) körmével egészen a bőrfelszín közelében összecsípni és egyetlen mozdulattal kirántani a testet. Ha azonban van a kezünk ügyében éles kés vagy penge, azzal is lemetszhetjük a testét az állkapcsáról, így megszüntetve a közvetlen fertőzésveszélyt.

Miért kell sietnünk?

A kullancs az emberi testhez való kapcsolódását követő első órákban csak nyiroknedvet szív, de 4-6 óra múltán megtalálja a legközelebbi kapilláris véreret. Mivel mindaddig, míg a testünkön csüng, az ürüléket visszaöklendezi a testünkbe, a fertőzést nagyobb eséllyel kapjuk meg, ha tovább tartózkodik bennünk.

Nem csak a csípése alattomos

A jeleket a kullancs eltávolítása után heteken át figyelni kell. A kis pirosság, ami a csípés helyét mutatja, általában 7-10 nap alatt eltűnik, de előfordul, hogy a fertőzés jelei csak jóval később bukkannak fel. Bőrtünet csak az esetek kétharmadánál jelentkezik, 20-30 százalékuknál azonban a fertőzésnek semmilyen jele nincs. Arra az esetre, ha később ízületi-, idegi- vagy szívtünetek jelentkeznek, jó, ha megjegyezzük a csípés idejét és helyét.

Egy vírus, egy baktérium

A kullancsok által terjesztett baktériumból származó agyvelőgyulladás életveszélyes állapotba is sodorhat minket, de ez ellen már létezik védőoltás, amelyet egyéves kor fölött beadathatunk gyermekeinknek. A betegséget okozó vírus mellett a Lyme-kórt kiváltó baktérium is veszélyt jelenthet az emberi szervezetre, ezt a kórokozót pedig nálunk minden 10. kullancs magában hordozza. A piros, körkörös, gyűrű alakú folttal jelentkező betegség az első stádiumban még gyógyítható, ezért kell résen lenni.

Tudta?

  • A kullancs, mielőtt átszúrná a bőrünket, előbb nyálával érzésteleníti azt, ezért nem vesszük észre, amikor belénk fúrja a fullánkját. Így éri el, hogy akár napokon át zavartalanul szívhatja a vérünket, anélkül, hogy észrevennénk.
  • Nem is a feje, hanem az állkapcsa az, ami gyakran a bőrünkben marad, miután a testét eltávolítottuk. Ez különösebb bonyodalmat nem szokott okozni, általában néhány nap alatt magától kilökődik, de ha mégsem, akkor forduljunk szakemberhez, mivel bár fertőzést nem, gyulladást ez is okozhat.
  • A kis élősködők hang- és szaginger hatására találnak ránk, méghozzá a leggyakoribb esetben a saját kertünkben.
  • Felnőttek esetében elsősorban az alsó, gyermekeknél a felső testrész is védendő.
  • A vastag farmer jobban véd a kullancs ellen, mint a kordbársony, hiszen a „szőrös” felületek jobban vonzzák az állatot.
  • Még a levetett ruházatban is kivárhatják a megfelelő alkalmat az emberi testtel való kapcsolódásra.