Annyiszor hallom, ahogy valaki épp arra panaszkodik, miként beszélnek a boltban az eladók, a sofőrök durvák egymással, hogy mindenki életunt, kiveszett az emberekből a kedvesség. Hazudnék, ha azt mondanám, én soha semmi ilyet nem tapasztalok, de az biztos: olyan még sosem fordult elő, hogy amikor én mosolyogva fordultam valakihez, az ne mosolygott volna vissza. Minden könnyebb lenne, ha kedvesebbek lennénk egymással, és nem rögtön a legrosszabbat feltételeznénk a másikról. Ha nem csak saját magunkkal lennénk elfoglalva. És itt nem világmegváltó tettekre gondolok, csupán apró figyelmességekre, melyek nekünk nem kerülnek semmibe, de nem kizárt, hogy némi empátiával másnak a 10-es skálán 8-as rossz napját 10-es skálán 8-as jó napra változtathatjuk. Na, jó… Lehet, hogy ez túlzás, de azért egy próbát megérhet mindenkinek.

1. Az óvodában

"Hogyan érzi magát?"

Sajnos túl sokan panaszkodnak az óvónőkre: nem mondják el rendesen, mi történt a gyermekünkkel aznap, nem elég lelkes és hasonlók – az már mellékes, hogy a mi gyerekünk csak egy a 28 közül… Belegondoltunk valaha is abba, mennyire fárasztó lehet ennyi kisgyermekért felelni, odafigyelni? Igen, ő választotta ezt a hivatást, de attól még nem könnyű szakma. Mi lenne, ha délután nemcsak azt kérdeznénk meg, milyen napja volt a gyerkőcünknek, hanem azt is, milyen napja volt az óvónéninek? Bizonyára roppant jól esne neki egy hosszú nap végén, hogy valakit a szülők közül az ő hogyléte is érdekel. Hasonló a helyzet az orvosainkkal. Megkérdezte már bárki is a háziorvost vagy a gyermekorvost, vajon ő hogyan érzi magát?

2. A boltban

"a mosoly tényleg nem kerül semmibe"

Ha hosszú a sor a kasszánál vagy épp elromlott a fizetőterminál, hajlamosak vagyunk a boltosokat okolni akkor is, ha ők erről egyáltalán nem tehetnek. Valakin sajna mindig le kell vezetni a feszültséget, amit a várakozás kiváltott, pedig megpróbálhatnánk máshogy is. Ahelyett, hogy türelmetlenül toporgunk, és fennhangon mondjuk a magunkét, próbáljuk beleképzelni magunkat az ő helyébe. Vajon milyen lehet nap mint nap fogadni az emberek reklamációját, kezelni a dühüket olyan dolgokért, amit ő nem tud befolyásolni? Talán kevésbé végezné megkeseredve az eladó a munkáját, ha mérges vevők helyett megértő, türelmesebb, mosolygós vásárlókkal találkozna. A mosoly például tényleg nem kerül semmibe.

3. Az autóban

"...ha néha-néha előzékenyen közlekednénk"

Mindenki rohan, dudál, előzget csupán azért, hogy (maximum) 5 percet nyerjen a drága idejéből, vagy éppen azért, mert presztízskérdést csinál abból, hogy eggyel a másik előtt járjon. Az egyik nagy „kedvencem” az, amikor a dugóban araszoló vezető még csak véletlenül sem mond le az elsőbbségéről, hiába áll a másik autó a kereszteződésben már jó ideje. Miért lenne nekünk rossz, ha néha-néha előzékenyen közlekednénk? Miért ne lehetne villogás, nyomasztás, dudálás nélkül hajtani a kocsit? Teljesen feleslegesen stresszeljük a velünk egy úton vezetőket, ami ráadásul még balesetveszélyes is.

4. Akik az utcán élnek

"legalább emberszámba vegyék"

„Aki az utcán él, biztosan alkoholista, azért is került az utcára” – hangzik a jól ismert előítélet, ami miatt sokan feljogosítva érzik magukat arra, hogy semmibe vegyék az otthontalan embertársaikat. A fejüket is elfordítják, ha meglátnak egyet, ahogy mondjuk újságot árul az autó mellett. Annak a férfinak, nőnek, aki elvesztette mindenét, mindennél nagyobb szüksége lenne arra, hogy legalább emberszámba vegyék. Épp ezért nem mindegy, hogyan viselkedünk, amikor hajléktalannal találkozunk. Próbáljuk meg legalább egy kis kedvességgel enyhíteni azt a kiszolgáltatottságot, amiben él.


(Fotó: Shutterstock)


figyelemkapcsolatfontos