Te mit teszel?

Ha elolvasunk egy környezettudatossággal foglalkozó bejegyzést, cikket, vagy netán betérünk egy ilyen témával foglalkozó közösségi oldalra, a legtöbben valószínűleg megijedünk, és azt mondjuk magunkban: hűha, hol tartunk mi ehhez képest? Pedig a változás kicsiben kezdődik, és jobb a sok „tökéletlen” törekvő, mint a kevés, tökéletesen zéró-hulladékos ember. Bevallom, a mi családunk is próbálkozik, több-kevesebb sikerrel. Személyes leltárunk következik most arról, mit teszünk a környezetünk védelmében mi, hatan:

1. Azt hiszem, mi évek óta a kevés szeméttel élők körébe tartozunk bizonyos szempontból. Négy gyermekünk mellett a kukánkat minden héten „csak” egyharmadig töltjük meg szeméttel, de szelektíven is gyűjtünk, ez havonta kb. 2 kisebb zsáknyi térfogat. Általában tejes doboz, felvágottas műanyag és tejfölös pohár, na meg pár kekszes, bonbonos vagy finomságos dobozféleség landol benne.

2. Vásárolni élelmiszeren kívül nagyon keveset szoktunk: ezt köszönhetem Marie Kondo rendre inspiráló könyvének. Amióta elolvastam, azóta egyszerűen nem akarok vásárolni. Köszönhetem még a „cuccraktározástól” elrettentő környezetem-béli tapasztalatoknak, illetve a négy gyerekkel járó, ide-oda rakosgatnivaló, hatalmas tárgymennyiségnek.

3. Kacat-ennivalókat nem veszek a gyerekeknek, bár mindennap hallom, hogy uzsonnára az osztálytársak milyen csodákat vittek az iskolába.

4. Üdítőt csak ritkán vásárolunk, inkább csapvizet, házi szörpöt iszunk.

5. Gyűjtjük és leadjuk a használt olajat.

6. A pénztárnál nejlonszatyrot venni szerintem már senkinek sem menő, évek óta csúcs kis textilszatyrok lapulnak a táskámban.

7. Addig használom a dolgokat, amíg azok jók: 23 éves a tányérkészletünk, régiek a poharaink, a lábosaink egy része már elérte a 40 éves kort is. És ez nem jelenti azt, hogy ezek rusnya, ósdi cuccok! Stílusos, ma már egyedi eszközök. De minek vegyünk újat, ha a régi teljesen jó?

8. A ruháim nagy része „koros”, de nem tartom szükségesnek, hogy újabb és újabb elraknivalót szerezzek be. A kisebb gyerekek még egymástól is örökölnek, jönnek baráti zsákok is, így jó, hogy van ruha- és cipőraktárunk a kinőtt, vagy a „még nagy” daraboknak.

9. Igazán nyugtató elfoglaltság egy jó film közben a zoknistoppolás!

10. Ajándékot leginkább úgy szeretek venni, hogy az felhasználható legyen, vagy fogyóeszköz, de semmiképp sem egy újabb rakosgatni való a másik számára.

11. Örömmel készítek ünnepekre képeslapot, saját készítésű ajándékot, a vásároltat legszívesebben teljesen kihagynám az életünkből. De ennek sajnos még nem jött el az ideje.

12. Szeretek selejtezni, de semmit nem dobok ki, hanem mindennek megkeresem a megfelelő további helyét. Rendszeresen fényképezem az aktuálisan kiszanált dolgokat, és körlevélben küldöm szét a közeli barátnőimnek a lehetőséget, hogy szabad a vásár. A cuccok nagy része ilyenkor hamar új gazdára lel, a maradékot a családsegítőbe viszem.

13. Alig használunk illatszert és vegyszert, bár ez az „alig” persze viszonyítás kérdése. Annak idején rengeteg mindent megvettem, de végül sosem használtam őket. Most már igen célirányosan vásárlok.

14. Kevesebb mosószert és fele adag mosogatótablettát teszünk az adagolóba, az öblítő helyett ecetet töltök a tartályba.

15. Papírszalvétát félbevágva használunk. Ezt senki nem veszi zokon, mert arra az apró törölközésre éppen elég ennyi.

16. Nem, nem veszünk szárítógépet, 3 lepkeszárítóval dolgozunk nap mint nap.

17. Nagy villanyleoltó vagyok, lelki szemeim előtt látom, ahogy a villanyóra megpihen, amikor lekapcsolok egy fölöslegesen égő villanyt. És ez jó érzés.

18. A kapott ajándékainkból csak azt a részt tartjuk meg, amire szükségünk van. A többi bekerül egy szekrénybe, és továbbvándorol tombolába, zsúrba, szeretetcsomagba, rászorulóknak, barátokhoz vagy a bolhapiacra.

19. A fiúk ahova csak lehet, biciklivel járnak (a legidősebbünk négy hónap alatt 1200 km-t ment!), nekünk ez csak többé-kevésbé sikerül. De a munkába rendszerint vonattal megyünk.

20. Úgy érzem, sokat főzök és sütök, de még ennél is többet kellene. Félkész dolgokat nem szeretek venni és csinálni, műételnek érzem.

21. Minden apró maradékot felhasználunk, élelmiszert sosem dobunk ki.

22. Készítek lekvárt és szörpöt, gyümölcsmennyiségtől és tavalyról megmaradt készlettől függő mennyiségben.

23. Jegyzet-, rajz- és listapapírnak egyoldalas, már rányomtatott papírt használunk. A használt borítékokban küldöm a fiúkkal az aktuális beadandó pénzeket a suliba, edzésekre, és ebben adom a gyerekekről készült fényképeket a családnak.

24. Nem vagyok hajlandó pénzt adni azért, hogy portörlő rongyot vegyek – arra ott vannak a kinőtt vagy kihasadt ruhadarabok. De az is érthetetlen számomra, miért lenne jó az, ha a szemeteinket friss, boltban vásárolt speciális szemetes-zacskóba tudnám dobni.

Ezek a lépések nálunk leginkább automatikusak, de nem is mondhatom azt, hogy feltétlenül a környezettudatosság jegyében alakultak így. Ésszerűség és pénztárca-kímélet is jócskán van mögöttük – bár lehet, hogy e három valójában összefügg? Biztatok minden olvasót: gondolkodjon el, miről tudna lemondani. Mi az, amit bevállalna azért, hogy az unokáinknak is szép élete lehessen?

(képek: Förster Tamás, shutterstock)