csalad.hu - Snétberger Ferenc: „A tanulás, ha szorgalommal párosul, lehetőséget ad egy jobb életre”
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Snétberger Ferenc: „A tanulás, ha szorgalommal párosul, lehetőséget ad egy jobb életre”

Szöveg: Muhari Judit, fotó: Förster Tamás
2020. aug. 3. 5:00
Interjúk

Fiatalok, tehetségesek és elszántak – ez jellemzi a Snétberger Zenei Tehetség Központ ösztöndíjasait. A számos külföldi fellépésre is meghívott fiatalok most hathetes felkészítő kurzuson vesznek részt Felsőörsön. Snétberger Ferenc alapító, gitárművész ugyan külföldön él, de ahogy a csalad.hu-nak fogalmazott: örömöt okoz neki látni, miként fejlődnek, haladnak előre. A következő célja a mesterképzés elindítása.

Snétberger Ferenc gitárművész, zeneszerző 2011-ben indította el a Snétberger Zenei Tehetség Központot. Ahogy saját oldalán beszámol róla, az ötlet 2008-ban berlini lakásán merült fel először egy beszélgetéskor. Addigra már tapasztalatokat gyűjtött a szinto-roma gyerekek berlini gitáriskolájában, így a kulturális projektekben jártas Mészáros Zoltánnal közösen fogalmazták meg, hogy jó lenne Magyarországon is egy kifejezetten a roma származású zenei tehetségek felkarolásával foglalkozó iskolát alapítani. A tervekből két év múlva valóság lett.

Felsőörsön jártunk, ahol már javában tart a hathetes kurzus. Az alapítvány folyamatosan keresi a hangszeren játszó gyerekeket, akik hátrányos helyzetük miatt a képességeiktől messze elmaradó oktatásban részesülnek. Évente 60 tanulóval kötnek ösztöndíjszerződést.



Folytatódnak a tervek

Sikerült megvalósítani mindent, amit a központ létrehozásakor tervezett?

– Igen. Berlinben még a kilencvenes években találtuk ki a koncepciót, és mindig szerettem volna ezt a modellt kiterjeszteni. Úgy érzem, tíz év alatt kialakult egy sikeresen működő kezdeményezés. Ezt bizonyítja, hogy számos diákunk a nálunk megszerzett tudást továbbviszi, és továbbtanul a zenei pályán. Külön öröm számomra, hogy a nálunk végzett diákok közül már néhányan oktatóink is lettek.

Berlinben él, magyar roma gyermekeknek, fiataloknak segít. Mi a koncepció, és mi a cél?

– Célom, hogy a nehéz helyzetben élő gyerekeknek segítsek, a bennük rejlő tehetséget fejlesszem, támogassam. A tanulás, ha szorgalommal párosul, lehetőséget ad egy jobb életvitelre. Kár lenne ezt a lehetőséget elpazarolni. Nálunk a diákok olyan képzést kapnak, amire egy hagyományos zeneiskolában nem lenne lehetőségük. Sokan felismerik ezt, és kitartóan dolgoznak. Örömöt okoz látni, miként fejlődnek, haladnak előre, épp ezért sem jelent problémát nekem Berlinből Budapestre, vagy Felsőörsre utaznom értük.

Milyen terveik vannak?

– Az alapítványunk új céljai a 10 éves munkára építenek. Szeretnénk mesterképzést biztosítani a nálunk végzett diákoknak, segíteni őket hazai és nemzetközi tanulmányaik folytatásában. A cél elérése már nincs messze, hamarosan egy új helyszínen is folytathatjuk a terveink megvalósítását.

A fiúk útja a muzsikálás

A 28 éves Fehér Elemér hangszere a klarinét. Kezdetektől tagja a központnak, az első évben még tanuló volt, a másodikban már segítő, két éve pedig már mentor. Merthogy a neves tanárok mellett segítők és mentorok patronálják a kurzuson résztvevő gyerekeket.

– 2011-ben volt egy meghallgatás a Budai Fonóban, Ferenc olyan diákokat keresett, akikben fantáziát látott, akikről úgy gondolta, hogy később a társaikat is segíthetik a zenekari vagy elméleti tanulásban. Akkor még a Konziba (Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium – a szerk.) jártam. Aztán jött a felhívás, hogy akit felvettek, egy balatoni kurzuson is részt vehet. Azóta minden nyáron itt vagyok, pedig már családom is van, egyéves a kisfiam.

Elemér 7 éves korában karácsonyi ajándékba kapta az első klarinétot. Azt mondja, náluk a zene, a zenélés hagyomány, ez a fiúk útja.

– Az unokatestvéreimmel együtt rengetegen vagyunk, együtt is éltünk egy nagy családi házban. Örökségünkké vált a zene. Édesapám régebben cimbalmozott, a szüleim fontosnak tartották, hogy megismerkedjek a klasszikus zenével. Otthon inkább a roma muzsika volt jelen.

A jazzel Ferenc ismertette meg. Elemér szerint nincs még egy olyan iskola, ahol a klasszikus és a jazz zenét így össze lehet hangolni.

– Itt olyan zenészekkel is találkozhattam, akik a példaképeim voltak, és azok ma is. Szakcsi Lakatos Bélát szerintem nem kell bemutatni senkinek.

Mentorként most mi a feladatod?

– Itt 60 ösztöndíjas diák tanul, él együtt hat héten át. Fontos látni és kézben tartani a személyes fejlődésüket. De nemcsak itt vagyunk együtt, a mentor dolga az is, hogy egész évben figyelemmel kísérje az ösztöndíjasok tanulmányait. Egyéni fejlesztéseket is szervezünk, összehangoljuk a zenei tanulmányokat és a szociális hátteret.

A legtöbb diáknak nincs lehetősége, anyagi háttere ahhoz, hogy a tanévben is zenei iskolába járjon.

– Nekünk az a dolgunk, hogy itt, Felsőörsön mindenkiből kihozzuk a rejtett erőt. A hathetes kurzuson rengeteget fejlődnek a fiatalok, elméletben és gyakorlatban is felzárkóznak. Aztán megnézzük, hogy ott, ahol lakik, melyik iskolában folytathatná a tanulást. Főként a zenei célokra figyelünk, a családban sem akarunk semmin változtatni, az nem a mi dolgunk.

Ha nincs kurzus, mivel foglalkozol?

– Egy fóti zeneiskolában tanítok klarinétot. A zenei segítőkkel zenekarok kialakításában is segítek, az is egész éves elfoglaltság.

Csak a kurzus miatt jön haza Hágából

A 22 éves Janszó Orsi énekes, a kurzus zenei segítője. Öt éve még, mint ösztöndíjas jött Felsőörsre, két évig diákként járt vissza. Azóta viszont a klasszikus- és jazzénekeseket tanítja, hangképzést és énekórát tart nekik. A gimnáziumi érettségi után három évig a pozsonyi konzervatóriumban tanult ének és énektanár szakon, jelenleg Hágában klasszikus ének-hallgató.

Mi leszel, ha nagy leszel?

– Remélem, valamelyik nyugati országban operaénekes. Csak azért járok haza, mert itt van a családom és ez a kurzus. Jelenleg hat diákot tanítok hangképzésre, segítek nekik a szöveg megértésében, és mindenben, ami összefügg az énekléssel.

Orsi tapasztalatból mondja: nem egyszerű egy énekes dolga. Míg egy hangszeren játszó muzsikusnak foglalt a keze, a zongoristát pedig eltakarja a zongora, az énekes előtt nincs semmi, nincs más eszköze, csak a hangja és a kisugárzása. Folyamatosan kommunikálnia kell a nézőkkel, ami nem olyan egyszerű, pszichikailag is megterhelő.

Ez neked is nehézséget jelent?

– Már nem. Az elején nem volt könnyű, de később megnőtt az önbizalmam, amin a pozitív visszajelzések sokat segítettek. Ezt tanulni is lehet, de minél több koncertre jár az ember, annál nagyobb rutinja lesz.

Hol álltál már színpadon?

– A Snétberger Központtal jutottam el nagyon sok helyre. Most voltunk Washingtonban, előtte Stockholmban, Madridban, Portugáliában léptünk fel.

Ilyen összetartás máshol nincs

Sándor Norbert 22 éves, klarinéton játszik, és 7 évvel ezelőtt lett ösztöndíjas.

– Akkor még Pest megyében, egy kis faluban éltünk a családommal. Ott volt egy lány, aki felvételt nyert a központba. Tőle tudtam meg, hogy van ez a hely, így én is jelentkeztem.

Norbert harmadikos korában kezdett játszani a hangszeren. A felmenői muzsikusok voltak, és édesapja azt szerette volna, ha fia is folytatja a hagyományt.

– A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanulok, idén vettem át a diplomámat. Jelenleg négy diákom van, akikkel folyamatosan folyik a munka, de igyekszem minden fúvósra hangsúlyt fektetni. Nemcsak a tanulóknak, nekem is szükségem van erre a táborra.

Miért?

– A közösség nagyon jó, a zene egyébként is összehozza az embereket, ez nagyon erős összekötő kapocs. Bár mindannyian jártunk különböző zenei fórumokra, iskolákba, de ilyen összetartozást sehol nem tapasztaltam még.

Mi szeretnél lenni?

– Most az a célom, hogy minden szakirányom meglegyen; egyelőre klasszikus klarinétos vagyok, de itt megismerkedtem a jazz-zenével. Az első nap, amikor ide kerültem, csak néztem, hogy mi ez. Aztán sorra jöttek a koncertek. Az első időkben nem volt egyszerű beilleszkedni ebbe a stílusba, hiszen addig klasszikus előadóként csak kizárólag a megírt, begyakorolt műveket vittem színpadra. Egy idő után megjött az önbizalmam attól, hogy sokszor improvizáltam egy-egy dallamra. Azt még nem tudom, hogy pontosan mit csinálok majd, de az a célom, hogy játsszak. A muzsikálás mindig kihívás, de hatalmas öröm is. Érzem, ha a közönség megérti, hogy mit szeretnék kifejezni. Leírhatatlan érzés.

Ez a második otthonunk, egy család vagyunk

Farkas Zsolt Szlovákiából jött.

– 24 éves vagyok, Orsival együtt Szlovákióból jöttünk. Én is zenész családba születtem, apukám zongorista. 3 éves koromtól hegedülök, 5-6 éves koromban kezdtem zongorázni. Kassára felvételiztem klasszikus zongora tanszakra, de ott azt mondták, lehet, hogy nekem más irány lenne jobb. Akkor jelentkeztem Miskolcra, a Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumba, és végül ott érettségiztem. Amikor ott elsős lettem, itt is elindult az első évfolyam. Három évig ösztöndíjas voltam, utána lettem segítő. Jazz-zenekari órákat tartok, zongoristákkal is foglalkozom, de elméletet is tanítok. Szóval, ilyen mindenes vagyok. Pesten élek, a Zeneakadémiára járok, felvételiztem a master képzésre. Rengeteget koncertezek, itt alakult meg egy trióm. Voltak Feri bácsival is koncertek Franciaországban, Londonban.

Mi a zenekarod neve?

– Farkas Zsolt trió. Jó, tudom, hogy nem túl kreatív. Sok helyre hívnak minket, játszottunk már Oslóban és a tel-avivi Magyar Napokon is.

Zsolt azt mondja, amikor az alapítvány ösztöndíjasaként megtudta, hogy a felsőörsi kurzus hat hetes, nagyon megijedt. Aztán az első alkalom után már haza sem akart menni.

– Mindig minden diáknak elmondom, hogy nemcsak azért jövünk, hogy dolgozzunk, zenéljünk, hanem azért is, mert ez a második otthonunk. Itt nőttünk fel, itt ismertük meg egymást, egy családdá váltunk.

Nincs lehetetlen

Kökény Richárd jazz-zongorista. 22 éves, és egy Pest megyei kistelepülésen, Kókán él a nagymamájával. Az egyik volt osztálytársa anyukája talált rá a kurzusra az interneten.

– Lekéstem a jelentkezést, de bátorítottak, hogy mindenképp próbáljam meg. Feri bácsinak tetszett a produkcióm, így felvett. Idén töltöm itt a negyedik évemet.

Sokkal csendesebb, visszahúzódóbb vagy, mint a többiek.

– Valószínűleg ennek az az oka, hogy nem a szüleim neveltek fel. Sajnos a családi helyzetem nem túl ideális. 7 éves korom óta többnyire a nagyszüleim neveltek, jelenleg már csak a nagymamám él, ő nemrég múlt 70 éves. Nyugdíj mellett takarítani jár, hogy megéljünk. Én diákmunkát vállalok, utcazenélek. Itt, a kurzuson olyan, mintha új családom lenne. Van pár itteni diák, akikkel zenekarozom Pesten, bár nem tudok annyit próbára járni, mint ők, mert az is pénz, az útiköltséget nem mindig engedhetem meg magamnak.

Mivel a hangszer nagyon drága, Richárdnak egyelőre digitális zongorája van otthon, amit egy másik alapítvány segítségével kapott meg.

– Sok helyen tevékenykedtem. Jártam kórusba, ministrálni, ifjúsági találkozókra, emellett tanultam, gyakoroltam és dolgoztam. A Szent Máté Alapítvány kuratóriumi elnöke felajánlotta a segítségét, így juthattam életem első digitális zongorájához, amivel tudtam végre otthon is gyakorolni. Azóta már sokat fejlődtem, ezért most szeretnék pályázni egy komolyabb hangszerre. Nagyon bízom benne, hogy sikerül, mert komolyabb darabokat kell már gyakorolnom.

Ricsi jelentkezett a Zeneakadémiára, a kurzus utolsó hetében tudja meg, hogy felvették-e. Azt mondja, az biztos, hogy a zenével szeretne foglalkozni a jövőben, és szeretne külföldön is dolgozni, vagy akár tanítani.

– Nem félek a jövőtől, rengeteg nagy zenész dolgozott más iparágakban is, hogy fenn tudja tartani magát. Az első évben nem igazán tűntem ki a tömegből, és féltem új emberekkel ismerkedni, csekély önbizalmam volt. Ma már vannak barátaim, sok zenekarban zenélek. Szerettem volna Amszterdamban tanulni, oda most sajnos nem vettek fel. A nyelvtanulásban is lemaradtam, nem egyszer kellett akár több hétre is kimaradnom az iskolából, amikor nem álltunk túl jól anyagilag.

Reggeltől estig próba, aztán gyakorlás

Azt mesélték a fiatalok, hogy itt mindenki jól érzi magát, aki fejlődni akar. 12 éves kortól jöhetnek a gyerekek, de voltak már fiatalabbak is. A napirend feszes és intenzív, reggel 10-kor kezdődnek az órák, és este 19 óráig tartanak, amit az egyórás ebédszünet old fel. 19 órakor aztán vacsora, majd este 23 óráig gyakorolnak a diákok.



A tehetség kevés, nyelvtudás kell a kitöréshez

Amit még kiemeltek, az a nyelvtudás fontossága. Angolul mindannyian tanulnak, itt a kurzuson is vannak órák.

– Amikor először kimentünk Feri bácsival azt hiszem Franciaországba, nem tudtam megszólalni – mesélte Zsolt. – Rá kellett jönnöm, mindegy, hogy milyen tehetséges vagyok, milyen vagyok zeneileg, ha nem tudok beszélni, nem néznek semmibe.

Orsi angolul, németül, olaszul, szlovákul, oroszul és franciául is beszél. Szerinte nyelvek nélkül semmi esélyük az embereknek a kitörésre. Elemér is hasonlóan látja a helyzetet. Szerinte azért is fontos az idegen nyelv tudása, mert gyakran a szakmai workshopokat angolul tartják. A példaképek előadásait hallgatni jó, de azokat meg is kell érteni. Felmerülnek kérdések is, azokat fel kell tenni, és nem árt, ha a választ is értik.