Végtelen alázattal és páratlan elszántsággal önkéntesek egész sora dolgozik azért, hogy örökké emlékezetes, önfeledt pillanatokat szerezzen a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség nyári táboraiban a mozgássérült embereknek. A szervezet a fő tevékenysége mellett télen a Bárkarácsony, illetve MEVISZ-kereszt elnevezésű közös ünnepséget, ősszel tábortalálkozót, tavasszal pedig passiókörutat tart, ahol a mozgássérült és az ép fiatalok együtt jelenítik meg Jézus szenvedéstörténetét.

Az 1989 óta működő szövetség fővárosi bázisán tett látogatásunk alkalmával magunk is meggyőződhettünk a fiatalok elhivatottságáról, közelebb kerülhettünk a tevékenységükhöz, illetve megismerhettük eddigi tapasztalataikat és személyes motivációjukat. A beszélgetés előtt a szervezet két oszlopos tagja, Kiss Ramóna irodavezető és Szuh András elnök csoportosította a Családbarát Magyarország Központ adományait, amelyeket az Önként Jöttem díjra jelölt, és az izgalmas versenyben a legjobb négybe jutó szervezetnek vittünk. A társaság az önkéntes munka elismerésére, az önkéntesség ismertségének növelése érdekében hozta létre a díjat.

– Nagyjából 15 éve veszek részt a nyári táborokon, a legelső alkalommal még a mozgássérült bátyámat látogattuk meg édesanyámmal – meséli a táborozóból táborvezetővé váló, szociológiát hallgató Kiss Ramóna. – Egy idő után a testvérem már nem is járt, én meg közben ott ragadtam. Minden tábor egy kisebb közösség, ahova jó tartozni, mindenkit ugyanúgy kezelünk, és ugyanolyan lelkesedéssel várunk. Az egyik alapelvünk, hogy nem táboroztatunk, hanem együtt táborozunk. A mozgássérültek ugyanúgy kiveszik a részüket a tábori életből, mint bárki más. Segítenek reggelit és vacsorát készíteni, vagy elmosogatni. Bármivel fordulhatunk a másikhoz.

Az év fénypontja

Az Önként Jöttem díjra is az egyik mozgáskorlátozott táborozó jelölte a szervezetet, amely óriási büszkeséggel töltötte el az önkénteseket – főleg, hogy a szavazás során megmozdult az egész csapat, és mindenki folyamatosan a hőn áhított győzelemért dolgozott. A közös cél csak tovább erősítette a közösség kapcsolatát – a táborban töltött napokon túl.

– Vannak jól bevált táborhelyeink, ahová 4-5 évente rendszeresen visszajárunk – mondja a szövetség elnöke, a gépészet szakos mérnöktanárnak tanuló Szuh András. – Csákvár, Kemenesmihályfa, Őrimagyarósd, Sály, Telekgerendás is remek táborhellyel rendelkezik, mindig örömmel térünk vissza oda, ahol a táborozóink is csupa szép emlékkel gazdagodnak. Egy alkalommal 25-45 fő szállását és ellátását kell megoldanunk, ebben benne vannak a táborozók, kísérőik és az önkéntes szervezőcsapat is. Vannak speciális igényeink, a lépcsőket például kevésbé szeretjük, az emeletes ágyak azonban nem jelentenek akadályt. A világjárvány előtt még többen jártak a táborokba, azóta kicsit csökkent a jelentkezők száma, de fokozatosan igyekszünk újraépíteni a hangulatot.

Szuh András

A szövetség elsősorban a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásából és a különböző pályázatok, valamint adományok jóvoltából valósítja meg programjait és folytatja a tevékenységét. A fókuszt a mozgássérültek élményszerzése mellett a közösségekbe való integrálásra állították.

– A mozgássérültek remekül kommunikálnak, és elmondják, nekik hogyan lehet jól segíteni – magyarázza Ramóna. – Jellemzően mindenki nagyon nyitott és befogadó, amikor vendég jön a táborba, olyan visszajelzéseket kapunk, hogy milyen kedves és vidám a közösség. Úgy viselkednek egy frissen megismert újonccal is, mintha már ezer éve ismernék egymást. A táborozók döntő többségét az évek óta oda járók adják, de rendre előfordulnak olyan tinédzserek, akik először szippantanak bele a hangulatba. A mozgássérültektől mindig azt kapjuk, hogy számukra ez az év fénypontja, végre kimozdulhatnak abból a szociális intézményből, ahol laknak. Egy ilyen tábort nem lehet elmesélni, át kell élni. Bevallom őszintén, hogy fizikailag minden hét végére rettenetesen el szoktam fáradni, de lelkileg egész évre feltölt. Szeptemberben már kapom a hívásokat és az üzeneteket, hogy mennyire várják a következőt!

Csillogó szemekkel

Ahogy a hagyományos nyári táborokban megszokott, sok kézműves foglalkozás, kirándulás, strandolás szerepel a csapat programjában, de volt már rá példa, hogy egy barlangtúrát is összehoztak. Csak az a kérdés, hogy mit akarnak csinálni, a lehetőségeiknek kizárólag a fantáziájuk szab határt. A lépcsős helyek természetesen kiszorulnak, de alapvetően nincs előttük akadály. A gördülékeny utazásban három kisbusz segít a mindennapokban, ebből kettőt úgy alakítottak át, hogy a hátsó részébe fel lehessen gurulni egy rámpán.

Kiss Ramóna

– Az elmúlt években csökkent az önkénteseink száma, így kitaláltunk egy mentorprogramot, amelynek keretében gimnáziumokba járunk fiatalokat toborozni – teszik hozzá. – Minden alkalommal leülünk beszélgetni a jelentkezőkkel, hogy kitérjünk a táborban előforduló kihívásokra is. Ilyenkor nincs rossz kérdés, tabuk nélkül vesszük át a témaköröket, hogy senkit ne érjen meglepetés a táborokban. Most elsősorban azért küzdünk, hogy stabilan álljunk. A fő célunk, hogy bővítsük a stábunkat, mert ha vannak önkénteseink, akkor már minden könnyebb.

Ahogy a fiatalok mesélik, a hosszú évek alatt természetesen szívfacsaró történetekből sem volt hiány.

– Csodálatos élményeket kapunk minden tábor alkalmával, szívet melengető számomra, mi mindenre képes a fiatalok akaratereje – emlékszik Ramóna. – Az egyik kirándulásunk alkalmával néhányan felmásztak egy kisebb dombra és jókedvűen leintegettek. Erre az egyik, mozgáskorlátozott lány a fejébe vette, hogy ő is szeretne felmenni erre a magaslatra. Letette a kocsiját és minden erejét összeszedve, a tűző napon nekivágott a távnak. Hatalmasat küzdött, hármunknak kellett végig tartanunk, de megcsinálta. A domb tetején teljesen kifacsarva elterült és csak mosolygott. Fantasztikus volt látni, mi mindenre képes, ha elhatározza magát. Ez a rendkívül elszánt lány ráadásul ragaszkodik hozzá, hogy minden alkalommal sátorban aludjon. Ez komolyabb logisztikát igényel esténként, de minden fáradságot megér, amikor lefekvéskor látjuk csillogni a szemét.