Sokan jelentkeztek az első héten a Családvédelmi Akcióterv különböző támogatási formáira: a Babaváró Támogatásra, a kibővülő otthonteremtési támogatásra (CSOK), a jelzőloghitel-elengedésre és a Nagycsaládosok autóvásárlási támogatására.

– Az autóvásárlási támogatás esetében már a bejelentés után rögtön láttuk, hogy nagy lesz az érdeklődés – fogalmazott Novák Katalin, aki hozzátette, hogy ennek a támogatásnak az ötlete a Nagycsaládosok Országos Egyesületétől származott, ezt karolta fel a kormány.

Nincs jövedelemkorlát!

Az államtitkár azt is elmondta, hogy az első héten 2,5 ezer család igényelte a Nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, a Magyar Államkincstár pedig folyamatosan bírálja el a kérelmeket, amelyre 30 nap áll a rendelkezésére. A támogatás akkor igényelhető, ha a családban már legalább három gyereket nevelnek, vagy az édesanya a harmadik gyerekét várja, és már betöltötte a várandósság 3. hónapját.

A családoknak az államkincstárhoz kell fordulniuk az igényekkel, amelyet megtehetnek személyesen, elektronikus vagy postai úton – az eddigi igénylők többsége az utóbbi lehetőséggel élt.

– Ennél a támogatásnál nem feltétel a házasság, nincs sem életkori, sem jövedelemhatár, sőt az egyszülős családok számára is elérhető – mondta Novák Katalin. – Miután az államkincstár elbírálta a kérelmüket, és erről megkapták az értesítést, a családnak hat hónapja van rá, hogy megkösse az adásvételi szerződést. Nem kell előre finanszírozniuk a legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást, hanem ennyivel kevesebbet kell fizetniük majd a vásárláskor. Ráadásul a támogatás zártvégű lízingre is felhasználható – részletezte az államtitkár. – A célunk az, hogy a hétszemélyes autóval könnyebbé váljon a nagycsaládosok mindennapi élete, segítse a mobilitásukat, és ne egy nagyobb autó hiánya legyen az akadálya a negyedik gyermek vállalásának. A támogatásra idén 5 milliárd, jövőre 10 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben, de ha igény lesz rá, akkor ez a keret növelhető, így emiatt senki sem marad le róla. Reményeink szerint legalább 10 ezer családnak tudunk ezzel segíteni a következő egy évben.

Sokaknak még sohasem volt új autójuk

– A Nagycsaládosok Országos Egyesületének felmérése szerint a nagycsaládosok gépkocsiparkjának 70 százaléka 10 évnél, 35 százaléka pedig 15 évnél idősebb autókból áll. A 2,5 millió forintos támogatással korszerűbb és környezetkímélőbb autókat vásárolhatnak most a családok – kezdte Kardosné Gyurkó Katalin, a szervezet elnöke. – Az egyesület által szervezett áprilisi nyílt napra kilencezren látogattak el, a legtöbb résztvevő családnak pedig még soha nem volt új autója, sokuknak már az is nagy élmény volt, hogy kipróbálhatták a kiállított gépkocsikat. Az első olyan esemény volt, ahol nem a motor ereje, hanem a csomagtartó mérete volt a legfontosabb. Mi, nagycsaládosok nem luxusként használjuk az autót, hanem a mindennapi életünkhöz fontos – fogalmazott a NOE elnöke, aki hozzátette: a „hétüléses tesztnapot” ősszel is megszervezik.

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, fontos tényező az is, hogy a várandósság 12. hetétől igényelhető a támogatás, így mire megérkezik a harmadik gyermek, már a nagyobb autóval közlekedhet a család.

– A támogatás arra is ráirányítja a szolgáltatók figyelmét, hogy ilyen típusú, nagycsaládos igények is vannak, így több márkakereskedésben családbarát csomagot adnak az autók mellé, például láthatósági mellényt kapnak a gyermekek is.

A NOE honlapján egy aloldalon gyűjtöttek össze minden hasznos információt az autóvásárlással kapcsolatban, például kalkulátorral segítik a nagycsaládosokat abban, hogy megtudják: reálisan mekkora összegben számítják be a használt autójukat az új autó vásárlásakor.

A nagycsaládosok öt-tíz évre terveznek

– A NOE tapasztalatai alapján már a harmadik gyermek vállalásánál is akadályt jelent, hogy autót kell cserélniük a családoknak, a negyedik gyermek vállalásához pedig már muszáj hétüléses autóra váltani – mondta Kardosné Gyurkó Katalin. – A nagycsaládosoknak a legfontosabb szempont az autó kiválasztásánál a csomagtartó mérete, és az ülések elhelyezkedése. Vannak, akiknek az is lényeges, hogy az autó hátsó ülései teljes értékű ülések legyenek, így elférnek például a nagyszülők is, vagy a nagyobb gyerekek. Akadnak olyan családok, akik a nagyobb, dobozos autót választják, mert nekik fontos szempont, hogy a hét ülés mellett maradjon sok hely a csomagoknak is.

A támogatással megvásárolt autókat egyébként három évig nem lehet eladni a visszaélések megelőzése érdekében, de Kardosné Gyurkó Katalin meglátása szerint, ha egy nagycsalád már megvett egy autót, akkor akár öt-tíz évig tervez vele.

– Vannak olyan családok, akik igyekeznek az elsők között kihasználni a támogatást és új autót vásárolni, ők már esetleg korábban is tervezték az autó cseréjét, és ehhez minden szükséges eszköz a rendelkezésükre is áll. Ugyanakkor más családok többet mérlegelnek, szeretnének tájékozódni, esetleg számolgattak, és úgy látták, ha még egy fél évet spórolnak, akkor elég lesz csak a támogatás, nem kell még hitelt is felvenniük, ezért még kivárnak. A Nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával 2022. december 31-ig élhetnek.

Amennyiben szeretné megigényelni a támogatást, azt itt olnline is megteheti.