Mágusfőzet, plüssbuzogány-hajítás, malomkerék-hordás, mesesarok, szögbeverés – egyebek mellett ilyen játékok várták és várják azokat a kisgyermekeket, akik szüleikkel kilátogatnak a mai nap folyamán a Margitszigetre.

Vívás, dzsúdó és egy kis varázsital

A Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat részeként Budapest Családi Sportnapját rendezték meg: a helyszínen, az egész szigeten sporteszközök, sportbemutatók várták az érdeklődőket. A nagyobbak szinte bármit kipróbálhattak, kint voltak a vívószövetség tagjai, volt dzsúdóbemutató, fel-alá szlalomoztak a kerékpárosok, lehetett kajakozni, teniszezni. Ezek a lehetőségek a nagyobbaknak szóltak, a kicsik pedig egyik helyről futottak a másikra, kalapáltak, motoroztak, kézműveskedtek, lufit kerestek, mesét hallgattak.

Családbarát főváros lesz Budapest

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is kilátogatott a helyszínre. Az államtitkár a buzogányhajításban jeleskedett, fia pedig elvitte kajakozni az anyukáját. Novák Katalin ezt megelőzően arról beszélt: holnap gyermeknap lesz, ilyenkor minden a gyermekekről szól.

– Jó lenne, ha nem csak egyetlen napon, hanem egész évben ők lennének a középpontban. A kormány számára a gyermek az első, ezért is született meg a 7 pontos Családvédelmi Akcióterv – mondta az államtitkár, aki kitért a mozgás fontosságára is. – A sport egy életorma. Nem csak az emberfeletti teljesítményekről szól, hanem arról is, hogy a testmozgás mennyire tud a hétköznapi élet részévé válni. Azon dolgozunk, hogy családbarát fővárosa legyen Magyarországnak, ahol nemcsak élni, lakni, dolgozni, bulizni jó, hanem ahol jó gyermeket nevelni is.


Az eseményen részt vett Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester helyettese is, aki elmondta: 2019-ben Budapest lett Európa Sportfővárosa. Ezt az évet arra szeretnék használni, hogy minél több embert mozgósítsanak, mozgassanak meg.

Sporttal könnyebb élvezni az életet

Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes magyar vívó, orvos, sportvezető, a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke pedig arról mesélt: még meg sem született, amikor a szülei egy vívóbemutatóra látogattak. Azt mondták, ez olyan szép sport, hogy ha fiuk lesz, vívót nevelnek belőle. Amikor három éves lett, édesanyja elővett két fakanalat, egyiket a kis Jenőnek adta, és azt mondta: vívjanak meg egymással.

– Erre a konyhai jelenetre ma is tisztán emlékszem – tette hozzá Kamuti Jenő. – Ha a gyermekek első perctől kezdve hallják, hogy sportolni jó, akkor ez a szemlélet természetessé válik számukra. Orvosként pedig úgy vélem, nélkülözhetetlen a mozgás. Sporttal könnyebb élvezni az életet, hiszen a játék pozitív élményt ad.

Kamuti úgy fogalmazott: ő drogos lett, mert 81 évesen is egy héten ötször sportol. Ha kimarad egy-két nap, akkor már rosszul érzi magát. Azt kívánta, a most felnövő generáció is legyen ebben az értelemben drogos.

A legjobb alap az úszás

Gyurta Dániel, vagy ahogy egy egész ország hívja Gyurta Dani olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó a csalad.hu-nak beszélt a sport szerepéről.

– Négy éves koromban kezdtem sportolni, ami ekkor még inkább a vízhez szoktatás volt, 9 éves koromtól kezdtem a komoly sportot. Szerencsés vagyok, mert egy olyan csapathoz, egy olyan edzői társasághoz kerültem, akik folyamatosan érezték és erősítették azt a szeretetet, ami belőlem áradt, amikor lementem az uszodába. Ennek is köszönhető, hogy még ma sem tudom elképzelni a napjaimat úszás és sportolás nélkül.

És hogy mit mond a szülőknek, miért vigyék sportolni a gyermeküket?

– A sport nagyon jó hatással van a testi fejlődésre, az izomzatra, ezt mindenki tudja. Mindig kiemelem emellett a mentális tanulást, erőt, amit a sport biztosan erősít. Gondolok itt a fair-playre, a kitartásra, a küzdeni tudásra. Statisztikák igazolják, hogy két hasonló tudású, életkorú fiatal közül a rendszeresen sportoló testfelépítésben, mentálisan sokkal magasabb szinten áll, mint a nem, vagy csak ritkán sportoló társa – mondta Gyurta. – Az én elméletem egyébként az, hogy mindegy milyen sportot választ majd a gyermek később, az úszás olyan alapot ad, egy olyan kiinduló mozgás, amelyre szüksége lesz. Aki megtanul úszni, biztos, hogy a későbbiekben nagyon nagy hasznát veszi a vele kialakított erőnlétnek és izomzatnak.