csalad.hu - Mit olvassunk a gyereknek?
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Mit olvassunk a gyereknek?
Takács Bence, illusztráció: Jónás Csongor
2019. nov. 27. 10:09
Apajegy(zet)
Semmit. Mindent. Csak a klasszikusokat. Ugyan már, akkor minek a tévé? Nézzenek tévét, a mi időnkben ez úgysem volt, legalább nekik megadatott. Vagy olvassunk inkább? De akkor mit? Képregényeket? Pénzt? Vagy éppen Bibliát? Tényleg! Olvassunk-e a gyerekeinknek, miközben „ez az óvoda, majd az iskola dolga, és egyébként is, nincs időnk…”?

Európában minden ötödik 15. életévét betöltött gyermeknek fogalma sincs arról, hogy mit olvas, nem érti a szövegből merített gondolatok kapcsolatát, de még arra is képtelen, hogy a frissen olvasott élményéből akár egy egymondatos élménybeszámolót tartson. Sőt, egy korábbi magyarországi kimutatás szerint minden 7-9. életévét betöltött gyermek tévéérett személynek számít, miközben az olvasás és az értés valahol a gimnáziumi években, de sokkal inkább a maturálás körül és után alakul ki. Vagyis verseny van. Óriási! A jövő nemzedékének megmentéséért, a saját lustaságunk leküzdéséért, azért, hogy legyenek még gondolkodók, amikor elmerészkedünk egy-egy könyvtárig…

A verseny nyílt: tévé, rádió, youtube, insta, könyvek, internet... nem sorolom. És ilyenkor sóhajt csak fel igazán egy szülő: „Oh, mond, te mit választanál” – mert minden szülő a gyerekének jót szeretne… viszont gyerekeink közössége diktálja a divatot!

Olvasva vagy nézve – esetleg mindkettő?

Persze hogy sokkal egyszerűbb leültetni, bekapcsolni, félóra-óra nyugi. Gyerek élvezi, szülő nyugis… nálunk ez mégse, illetve csak és kizárólag szigorú rendszerben működik, és nem függ az esős évszakoktól, vagy éppen a mi kedvünktől. Sokkal inkább egy jól kialakított menetrendtől, amely bár szigorú, de mégis enged, mondhatni jutalmaz. Mert valljuk meg őszintén: elzárni a tévét a mai kicsiktől (nekem 4 és 2 évesek) nem lehet. Mi több, van, hogy engem is ott látnak meg először aznap, így még a köszönés is ezen keresztül történik meg. Szóval elzárni, tiltani nem. Okosan használni, úgy, hogy közben ne maradjanak le a közösség által diktált sorozatokról, szereplőkről, úgy, én hiszem, hogy igen.

Mert magam is így nőttem fel: szombat esténként tanulás helyett lopva hallgattam a Körkapcsolásokat, este pedig olvasás helyett a színházi közvetítéseket. Rossz voltam? Igen. Jót tettem? Mai fejemmel tudom, hogy igen. Mert azon gyermek, amelyik akár rádió, akár hallott szöveg alapján képes képeket építeni, az gazdagabb lelki világgal bír majd a későbbiekben is. Tehát, ha sok-sok hallott mese, vers van a családi terítéken, akkor bizton állítható, hogy nem lesz 15 éves korára kapufa a gyerek. Én is ebben bízom. Minden reggel és este: mese. Olvasva, általában 20 percben, ha anyjuk olvas, akkor szöveg szerint, ha én, akkor inkább a képek alapján kreált történettel. És ha jól viselkednek, akkor a reggelihez kapnak egy-egy mesefilmet, ez lehet youtube-ról, többnyire Borka és a varázsruhát, vagy fiam kedvencét, a Sam, a tűzoltót, de ezt is mértékkel.

Tessék csak könyvtárba vinni a gyereket!

DE a videomegosztó például kiváló a zenehallgatásra is! Este egyetlen kedvenc sorozatukat megnézhetik a tévében – természetesen csak akkor, ha hazaérünk, vagy éppen nem a kertben focizunk. Kéthetente könyvtárba járunk, kölcsönzünk és szívjuk be a könyvek illatát – tessék csak könyvtárba vinni a gyereket!

Az is egy játszótér neki. És még egy: én sok-sok olyan felvételt nézek, vágok itthon, melyeken én mondom a verseket. Ilyenkor a gyermekeim odagyűlnek és ki-ki türelme és vérmérséklete szerint hallgat. Engem. Ahogy verset mondok. 3 percet. 5 percet. Van, hogy akár tízet is. Mert ott van apa… hát kezdjünk el ott lenni, az életükben. Gondolataikban. Akár így, akár úgy…