Csak kivitelezővel!

Bármilyen apróságra szánjuk rá magunkat a lakásunk vagy házunk felújításával kapcsolatban, fontos, hogy kivitelezővel végeztessük el a feladatot, hiszen számlát kell kapnunk a munkákról. Mivel nem olyan egyszerű szakemberhez jutni és meglehetősen időigényes is, ezért a kisebb felújítási munkálatokat szintén jó alaposan és időben tervezzük meg.

Játsszunk a színekkel

Csorba Anita szerint a támogatás igénybevétele remek alkalmat ad arra, hogy újrafestessük a falakat. Sőt, kiválaszthatunk egy-egy fókuszfalat is, amire ha egy kiemelt színt vagy mintát választunk, máris új életet lehelhetünk egy szobába. Lefújathatjuk a bútorokat vagy akár a fűtőtesteket is valamilyen szokatlan, ám elegáns színre. Ehhez már kaphatóak speciális radiátor festékek, amelyek hőállóak.

Padlócsere

Érdemes most belefogni a padló burkolatának cseréjébe. Ha régi, törött, elhasználódott a parketta, ezt is megújíthatjuk, de válthatunk más melegburkolati formára is: például hajó-, svéd- vagy vinyl padlóra. Előtte azonban gondoljuk át a helyiség funkcióját, színeit, hangulatát, és ennek megfelelően válasszunk.

 

Beépíthető bútor

Legyen az konyhabútor vagy gardrób, itt az idő a tervezésre, hiszen a beépíthető bútorok költségeire is igénybe vehetjük a lakásfelújítási támogatást. Csináltathatunk beépített könyvesszekrényt a nappaliba, tárolószekrényt a lépcső alá, beépített tárolót a fürdőszobába, vagy akár új polcokat a spájzba. Szakértőnk javaslata, hogy egy szobán belül ne legyen kettő vagy maximum háromnál többféle színű fa, mert ez összevissza hatást kelt. Szintén jó tanács, hogy érdemes 3D tervezést kérni az asztalosmunkákra, ami ugyan általában 5-10%-kal drágább árat jelent, ellenben sok bosszúságtól kímélhet meg minket. Egy ilyen, szakember által végzett tervezésnél arra is figyelnek, hogy milyen a korpusz (a szekrény testének) színe, vagy hogy van-e elég hely a szekrények, fiókok kinyitására.

Csináltassunk galériát

Egy galéria szuper ötlet, különösen, ha legalább 4 méter a belmagasság. Ennyi ugyanis kell ahhoz, hogy legalább egy ülő galériát lehessen építeni az adott szobába. Az ülő galéria azt jelenti, hogy a galérián felállni nem, csak ülni fogunk tudni kényelmesen, míg az álló galériát állva is fogjuk tudni használni. Gondoljuk át, hogy kinek tervezzük – gyerek, felnőtt, idős –, ugyanis egy létrás változat, habár kisebb helyen megvalósítható, nem biztos, hogy magasabb férfiak vagy idősebbek számára komfortos lesz. Csorba Anita szerint lényeges, hogy galéria esetében is készíttessünk látványtervet, illetve tudatosítsuk, hogy egy fa szerkezetű galériát 5-10 évente érdemes átnézetni és felújítani.

Építtessünk télikertet

Gondoljunk csak bele, milyen hangulatos lesz a téli vagy hűvösebb őszi hónapokban egy fedett, gyönyörű növényekkel teli, zöld térben kortyolgatni a délutáni teánkat! A télikert építésére akkor is felhasználhatjuk az állami támogatást, ha nemcsak a meglévő teraszunkat szeretnénk befedni, hanem teljesen új télikertet álmodunk meg.

Nyílászárók, párkányok, küszöbök felújítása

Apróságnak tűnő, mégis nagy felfordulással járó munkák ezek, hiszen a nyílászárók, párkányok esetében megsérülnek a falak, ajtóküszöbök esetén a padló. A küszöböktől, ha nincs igazán szerepük, meg is szabadulhatunk és feltehetünk helyettük burkolatváltót. A nyílászárók cseréjével hosszú távon a rezsiszámlánkat is csökkenthetjük. Ha régóta gondolkodunk ezeken a felújításokon, célszerű most belevágni, hiszen a támogatás ezekre is él.

Szaniterek cseréje

Besárgult a kád, megkarcolódott a mosdókagyló, vízköves a vécé? Ha régóta zavarnak minket ezek az esztétikai problémák, most a régi szanitereket is cserélhetjük strapabíróbb újakra. Csorba Anita felhívja a figyelmet arra, hogy ha már belefogunk a cserébe, érdemes nem a legolcsóbb darabokat választani, hiszen egy drágább, jobb minőség (pl. akril) hosszabb élettartammal is bír, és nem fog besárgulni.

Új villanykapcsolók

Ha villanyszerelési munkák miatt úgyis kihívunk egy villanyszerelőt, a törött, elszíneződött villanykapcsolókat is lecserélhetjük.

A nyárra készülve: klímaberendezés, redőny, árnyékoló, rovarháló

A közelgő melegebb hónapokra való tekintettel időszerű lehet a légkondi, redőnyök, árnyékolók és rovarhálók cseréje vagy felszerelése, hiszen ezekre is beszámíthatjuk az otthonfelújítási támogatást.

 

(Fotó: Shutterstock)