Az Ifjú Kócsagőr Program célja, hogy felkeltse a 18-24 éves korosztály érdeklődését az értékteremtő programok iránt, betekintést nyújtson a természetvédelembe, valamint bemutassa és népszerűsítse a gyakorlati terepi természetvédelmi munkát.

Az évről évre egyre nagyobb érdeklődés mellett zajló rendezvényt hetedik alkalommal hirdette meg az Y-TriÁsz mozgalom, amelyet 2013-ban a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága álmodott meg - áll a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság MTI-hez eljuttatott közleményében.

A múlt század elején kócsagőröket alkalmaztak Magyarországon, hogy a gázlómadarakat megvédjék a kipusztulástól. A gémfélék családjába tartozó szárnyasok állománya a 19. század divatja, a kócsagtoll viselése miatt ugyanis megtizedelődött akkoriban. Az őrök tevékenysége révén a kócsagállomány növekedésnek indult, s a múlt századi program sikerességét örökre hirdetve, példaként állítva, a nagy - vagy ahogy másképp hívják, a nemes - kócsag a magyar természetvédelem címermadara lett.

Mint írják, a kezdeményezéshez később csatlakozott az Agrármisztérium, valamennyi hazai nemzeti park igazgatóság, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság, a Hortobágyi Nonprofit Kft. valamint a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány.

Az országosan meghirdetett programra 39 diák jutott be. Minden versenyzőt egy-egy természetvédelmi őr segített mentorként a területi döntőkre való felkészülésben. A jelöltek a mentoruk mellett eltöltött kéthetes szakmai gyakorlaton betekintést kaptak a természetvédelmi őrszolgálat munkájába, megismerték az adott nemzeti park természeti kincseit.

Ezt követően területi döntők során dőlt el, hogy kik lesznek azok, akik a Budapesten és annak környékén található védett természeti területeken tartott országos döntőben megmérkőzhetnek a Tutajos- és a Matula-díjért.

Azon túl, hogy a versenyzők beszámolnak a mentorukkal töltött szakmai gyakorlat tapasztalatairól és számot adnak elméleti tudásukról, különféle terepi feladatokat is meg kell oldaniuk. A verseny rendezői olyan problémákat és helyzeteket fognak szimulálni, amelyek a természetvédelmi őrök mindennapi munkájában is előfordulnak, emellett elsősegély-nyújtási, tűzvédelmi kihívások is várnak a résztvevőkre.

A legjobb versenyző elnyeri a Tutajos-, felkészítője pedig a Matula-díjat. Emellett a páros öt napos tanulmányúton is részt vehet Lengyelország legnagyobb nemzeti parkjában, a Biebrzanski Nemzeti Parkban. A díjátadót szeptember 20-án tartják a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság színháztermében.

A kócsagőr programot múlt századi hagyományt felelevenítve, a természetvédelem erősítésére és népszerűsítésére hirdették meg újra 2013-ban.


(Fotó: Shutterstock)