A Családbarát Magyarország Központ 2016-ban az önkéntes munka elismerése, az önkéntesség ismertségének növelése és az önzetlen magatartás népszerűsítése céljából hívta életre az Önként Jöttem díjat. A díjazott minden alkalommal egy olyan szervezet, amely minimum egy éven át végzett anyagi ellenszolgáltatás nélkül társadalmilag hasznos tevékenységet.

A közönség szeptember 30-ig bármely szervezetet jelölhette a díjra, majd a beérkezett javaslatok tartalmi és formai értékelése után egy szakmai bizottság négy jelöltre szűkítette a listát.

– Október 17-től arra kérjük a közönséget, hogy szavazzanak arról, hogy a jelöltek közül kit tartanak idén a legérdemesebbnek arra, hogy megkapja az elismerést – hangsúlyozta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője. – Ugyan csak egyvalaki veheti át a díjat, de már a jelölésre is büszkék lehetnek a szervezetek, ezúton is szeretnénk kifejezni az elismerésünket az elkötelezettségükért és az odaadó tevékenységükért.

Dr. Szuromi-Kovács Ágnes elmondta, hogy adománygyűjtő akciót szerveznek annak a szervezetnek, amely a szavazást nyeri. Az önkéntesség világnapján, december 5-én pedig az Önként Jöttem díj mellett az időközben összegyűlt adományokat is átadják a nyertesnek.

Az Önként Jöttem díj idei jelöltjei (abc-sorrendben)

Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség

A fővárosi központú szervezet elsődleges célja, olyan programlehetőségek szervezése a mozgássérült fiataloknak, ahol lehetőségük van egy elfogadó és megtartó közösségbe bekerülni, valamint megismerni más mozgássérült és segítő fiatalokat. A világszerte elterjedt Bárka közösségekben értelmi sérült, mozgássérült és egészséges emberek élnek együtt, egymást segítve és támogatva a mindennapokban. A szervezet Bárka közösségének célja, hogy támogató, családias közösséget biztosítson a bentlakók számára, valamint, hogy a mozgássérült emberek minél nagyobb önállósság megtapasztalására kapjanak lehetőséget.

 

Mélyben és Reményben Alapítvány

A kaposvári alapítvány a mélyszegénységben élő családokért dolgozik, szociális, mentális és lelki támogatást nyújt, a kisgyermekek számára fejlesztő mentorálást végez, illetve állandó önkénteseik segítségével heti rendszerességgel korrepetálja a nehézsorsú gyerekeket. A nyári szünetben tartalmas napközbeni tevékenység és nyári tábor, az ünnepi időszakban pedig húsvéti és karácsonyi ünnepségek szervezésével segít. Foglalkoznak családgondozással és adományosztással is. Létrehozták a Köles programot, amelynek keretében a kertművelést és az állattartást, azaz az önellátást és a környezettudatos időtöltést népszerűsítik.

 

Nevetnikék Alapítvány

A pécsi alapítvány a kórházban ápolt gyermekek szabadidős foglalkozásainak megszervezését, a betegek gyógyulásának elősegítését és a kórtermi környezetük barátságosabbá tételét tűzte zászlajára. Önkénteseik dekorálják a gyerekek kórtermeit és a kórházak folyosóit különböző mesefalfestéssel, illetve készítenek és ajándékoznak öko-játékokat a krónikus betegek számára. Céljuk, hogy a játékos foglalkozásokkal minél inkább elősegítsék a kórházban fekvő, sokszor alig látogatott kis betegek gyógyulását, ezzel is eltereljék figyelmüket gondjaikról, elűzzék unalmukat, és megnevettessék őket.

 

Végeken Egészséglélektani Alapítvány

A fővárosi központú alapítvány a kisgyermekes és gyermeket tervező családoknak nyújt információs segítséget – telefonon és emailen egyaránt. A Családi Vonalon többéves védőnői tapasztalattal rendelkező önkéntesek várják emailen a kérdéseket a különböző témakörökben a családtervezéstől a gyermeknevelésig. A Call for Help kezdeményezés keretében pedig a járványidőszakban leterhelt, egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók, valamint az egész lakosság részére kívánnak mentális támogatást nyújtani a szakemberek. Az online szolgáltatások célja a segítségnyújtás, érzelmi támogatás, valamint továbbirányítás az ellátórendszer megfelelő pontjaira.    
 

Szavazzon Ön is arra a szervezetre, melynek munkáját ismeri, elismerésre méltónak találja!

 

 

Köszönjük szavazatát!