Kesztyűs kézzel #15. rész – Vezessünk naplót közösen! - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Kesztyűs kézzel #15. rész – Vezessünk naplót közösen!

Joós Petra
2020. ápr. 6. 9:42
Otthon a család

Eheti első karanténos beszámolónk következik kolléganőnk, Joós Petra tollából, aki naplóírásba fogott és erre buzdít minket is.

Megvallom, poszt-apokaliptikus science fiction íróként furcsa belekerülni a saját világomba, amit alkottam és papírra vetettem az elmúlt években. Soha nem hittem volna, hogy ezt egyszer saját magam is átélhetem, természetesen génmanipuláció, meg modern rabszolgaság nélkül. Brr… szerintem azt egyikünk sem szeretné! Azonban, ami meglepő, hogy még nyugodt vagyok. Mondjuk eddig is az voltam, nem kezdtem felesleges felhalmozásba és társai, pedig lépten-nyomon csak ezt látom az üzletek környékén. Megdöbbentő, hogy egyesek mikre képesek.

Nem érzem bezárva magam

Ami a legfurcsább és legszokatlanabb, hogy itthon vagyok, a négy fal között, viszonylagos biztonságban. Csak akkor mozdulok ki, amikor a kiskutyámmal teszünk egy sétát két óránként (neki is ki kell mozdulnia, meg nekem sem árt a friss levegő, megvallom őszintén), vagy épp el kell ugranom pár alapvető élelmiszerért a boltba. Igaz, akkor is úgy, hogy tartom a másfél méter távolságot másoktól, hisz erre szükség van. Tényleg vigyázzunk egymásra!

Viszont a helyzetet könnyíti, hogy nem érzem még most sem bezárva magam, sokkal több időm jut arra, amit eddig elhanyagoltam a munka és a folytonos ingázás miatt. Végre leültem és olvastam, elfoglaltam magam. Szerintem még soha nem volt ilyen tiszta a lakás, mióta beköltöztünk, pedig nem vagyok takarításmániás, de most két nap alatt kétszer kitakarítottam.

Jó, ha van otthon egy háziállat, vagy több

A kisállatok (igen, több is van) segítenek abban, hogy ne érezzem magam egyedül. Mikor szükségem van társaságra, csak leülök a kiskutyám mellé (jó, van vagy 20 kiló, és ha rám fekszik, majd kilapít, de igazi szeretetgombóc), vagy épp kiengedem a nappaliban a nyuszikat (kettő is van, fiú és lány, ne tessék megijedni, ivartalanítva vannak, ahogy a kutyus is) és figyelem őket, ahogy ide-oda rohangálnak. Élvezik, hogy itthon vagyok velük.

Ami feszélyez, hogy a páromnak be kell járnia dolgozni, viszont könnyítés, hogy ezt autóval teszi és a munkahelyén ellátták kellő védelemmel (szemüveg és maszk – nem tudom, honnan szalajtotta a főnök, de örök hálám neki!), így nem aggódom úgy miatta, mintha BKV-val utazna.

Egy szó, mint száz: figyeljünk oda egymásra, csak ezt tudom tanácsolni. Aki teheti, tényleg maradjon otthon, egyelőre ez a legtöbb, amit tehetünk. Csak akkor mozduljunk ki, ha valóban muszáj. Vagy ha már kezdenénk beleőrülni a négy falba (esetleg a kiskutya nem hagy békén), akkor menjünk ki sétálni a ház körül, praktikus dolog.

(fotó: Shutterstock)