Történt ugyanis, hogy a 8. napon kiposztoltam a fenti képet a közösségi felületeimre, és azt, hogy én bizony megengedtem a kád vizet kora reggel, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy abban jól megfürdök, ám teljesen elsodort a napi fontoskodás. Valamikor délután 4-kor vettem észre: van egy kád hideg vizem. Nos, igen, ez azt is jelenti, hogy egész nap pizsamában voltam. Mentségemre szóljon, hogy előtte két nappal viszont úgy kirittyentettem magam, mintha legalábbis az operabálba készülnék, ugyanis a hétindító értekezletünket nyolc kollegina társaságában video chaten tartottuk – akkor meg azért csak ki kell néznie valahogyan az ember lányának. Így aztán volt szépen hajmosás, -szárítás, -vasalás, még néhány loknit is belekanyarítottam a rőzsémbe, sőt, egy kis smink is felkerült… Mondjuk a macinaciban nemigen engedtek volna be az operabálba, de ennyi lazaságot megengedtem magamnak.

És hogy miért mesélem el mindezt? Mert a „Kád víz és Adri esetére” elkezdtek záporozni a remekbe szabott történetek az ismerőseimtől, és ezek engem nagyon megnevettettek. Ezért ott és akkor megígértem mindenkinek: a sztorik egy részét a nagyközönség elé tárom. Az már biztos, hogy az én szeretteim egytől egyig nagyon szórakoztató, a világ napos oldalát kereső és látó emberek, amitől nekem sokkal könnyebb az itthonlét.

Praktikus megoldás

A művészeti vezető anyuka barátnőm a képet látva azonnal egy kreatív megoldásban gondolkodik: „Adri, dugj bele egy vízforralót!” Már ezen nagyon nevetek, amikor érkezik a fotós, képszerkesztő anyuka barátnőnk pontosítása: „Merülőforraló a hivatalos neve!”

Ki honnan nézi?

Marketinges kollegina a terméktesztelés nagyasszonya… lenne: „Ó, én valamelyik nap délután 4kor – köntösben természetesen – jöttem rá, hogy reggel a kávégép alatt hagytam a csészét, amibe lefőtt egy kávé abból a vadonatúj kapszulából, amire roppant kíváncsi voltam, hogy milyen ízű. De hidegen megkóstoltam és jó volt. Ami a fürdővízre nem biztos, hogy igaz!”

Küllemre legalábbis…

A tévés szerkesztők gyöngye: „Én minden reggel felkelek, szépen lezuhanyozok, utcai ruha, szolid, de szép smink, parfüm, kezdődhet az itthoni suli a gyerekkel! Megfogadtam, hogy a karanténban is úrinő maradok. Küllemre legalábbis, mert a gyerekkel néha úgy üvöltök, mint egy paraszt…”

Akik a lapokat nyomdába adják…

Másik cégnél újságíró kollegina nem ér rá csip-csup dolgokra: „Én betettem egy melegszendvicset reggelire, de sosem indítottam be a sütőt. Délután szerencsére újra megéheztem…”

Ahogy az olvasószerkesztő sem: „Én elkezdtem zöldséget hámozni, aprítani stb. az ebédhez. Ha nem is vacsora, de uzsonna lett belőle.”

Egykori főnököm pedig gyűjtögető életmódba kezdett: „Nálunk csak teafilterek feketednek, és van három csésze hideg kávénk.”

Egy jó PR-es otthon is az!

Ma már mindenki dobálózik a PR-es kifejezéssel, de talán kevesen tudják, hogy ő az a szakember, aki egy cég, egy termék vagy akár egy előadó hírnevéért felelős (nagyon leegyszerűsítve). Magyarán, neki aztán igazán fontos, hogy milyen képet mutat az ügyfele magáról. Bíborka barátnőm PR-es, és karanténban sem veszíti szem elől, hogy mi is az ő hivatása: „Tegnap reggel észrevettem, hogy a kajafutár srác megijedt tőlem... minden reggel jön, látja a változást. Rajta fogom lemérni, mekkora a gond!”

Mi van a nagyvilágban?

Úgy három éve egy külpolitikai szakértő videóinterjút adott az otthonából a BBC-nek, de hogy pontosan miről, azt ember meg nem mondja. Ugyanis a sztori lényege nem ez volt, hanem az, hogy közben megérkeztek a szobájába a gyerekei, kisvártatva pedig a felesége, aki minél láthatatlanabbul igyekezett eltüntetni az aprónépet a képből, annál látványosabbra sikerült a mutatvány. Nos, ez a férfi lett a home office „arca”, és a jó hír az, hogy a mostani helyzetben is megszólalt – szintén videón, szintén az otthonából. Nézzék csak!