A szülők, a kórházi dolgozók és támogatók által összegyűjtött forrásokat kiegészítette a kormány: 40 millió forinttal járult hozzá a 80 millió forintos beruházás költségeihez - közölte az avatáson Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy az orvostudomány fejlődése semmit nem ér, ha nincsenek ott az emberek, akik a gépek mögött állnak. Így van ez a mesekerttel is, ahol számtalan szakember segíti majd elő a gyermekek mielőbbi gyógyulását - fűzte hozzá. Közölte: a játékra, élményre, rehabilitációra egyaránt használható mesekertet mindenféle betegségből lábadozó gyermek tudja használni, és ebben a térben a családok együtt lehetnek.

Beszélt arról is, hogy Magyarországon folyamatosan fejlődik a családtámogatási rendszer, a kormány az elmúlt tizenhárom évben harminc intézkedést vezetett be, amelyek segítik a családok mindennapjait. Úgy folytatta, továbbra is azon dolgoznak, hogy a családok még jobb anyagi helyzetbe kerüljenek, még több gyermeket tudjanak vállalni, és legyenek biztonságban, akár visszatérnek a munkába, akár otthon szeretnének maradni a gyermekvállalás után.

Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta, a Kő Boldizsár által tervezett, fából készült játszóteret úgy alakították ki, hogy az a kerekesszékes gyermekek számára is élményt nyújtson. Készült egy kerekesszékkel használható, speciális hinta, a terápiás foglalkozásra kialakított kunyhók akadálymentesek, továbbá a meseösvény is bejárható kerekesszékkel és a téren úgy helyezték el a játékelemeket, hogy azok ülve is szem-, illetve kézmagasságban legyenek a gyerekeknek.

Kiemelte: olyan tér létrehozása volt a cél, ahol a kórház falai közül kiszakadva, ingergazdag környezetben lehetnek együtt a gyerekek. Ahol egyszerre gyógyulnak és közösségben vannak.

"Szeretnénk a gyógyító munka mellett otthont teremteni azoknak, akiknek eleve nehezített az élete, hiszen vagy tartósan beteg gyermeket nevelnek, vagy hosszú hónapokig gyógyulnak nálunk" - magyarázta, megjegyezve: az intézményben többek közt súlyos epilepsziás, kómás, égési sérült és pszichiátriai betegségekkel élő gyermekeket ápolnak.

A játszótér megvalósulása az igazi összefogás jele is - jelentette ki a főigazgató, majd hozzáfűzte: a 40 millió forintos kormányzati támogatás mellett társadalmi gyűjtés keretében 20 millió forintot kaptak adományozóktól, amit a Bethesda Kórház Alapítvány további 20 millió forinttal egészített ki a tavalyi felajánlott adó 1 százalékból.