A legtöbb ember életében az esküvő egy olyan esemény, melyet szeretne különlegessé, emlékezetessé és egyedivé tenni. Palinak és Petrának ez sikerült.

– Igen, de nem úgy, ahogy terveztük – jelenti ki Pali. – Négy éve ismerjük egymást, hónapok óta tervezgettük, mikor, hol és milyen legyen az esküvőnk. Mindent kitaláltunk, de jött a koronavírus. Először nem tudtuk, mit tegyünk, aztán úgy döntöttünk, akárhogy is, de összeházasodunk.

Azt mondja, nem az esküvőért és a buliért, hanem a házasság intézményéért ragaszkodtak az egybekeléshez. Ahogy fogalmaznak, azért, hogy Isten színe előtt kössék össze az életüket.

– Nagyon jó a kapcsolatom a lelki pásztorommal – folytatja. – Van egy háza Etyeken, ezt kifejezetten azért rendezte be, hogy ha jönnek vendégek vagy misszionáriusok, akkor el tudja szállásolni őket. Amikor ki kellett költöznöm a kollégiumból, akkor ide jöttem, és Petra is velem tartott.

Petra azt mondja, a szertartást megelőző négy hétben nem akartak összeköltözni a közösen bérelt lakásukban, ezért is volt kézenfekvő az etyeki vendégház. Pali veszi át a szót, aki azt meséli, hogy a polgári esküvőre is innen mentek.

– Az önkormányzati házasságkötés időpontja eredetileg április 6-án lett volna. Ezt, az anyakönyvvezetővel egyeztetve március 26-ra, három héttel előbbre hoztuk.

– Nekünk a polgárira igazából a jogi forma miatt volt szükségünk – mondja Petra. – Azért tartottuk korábban, mert nem tudtuk, a járvány miatt lesznek-e olyan korlátozások, amelyek miatt egyáltalán nem lesz rá lehetőség. Így végül a piliscsabai önkormányzatnál két tanú és az anyakönyvvezető előtt egybekeltünk.



Ezután következett az igazi szervezkedés, hiszen a két családot Debrecenből és Szegedről kellett volna összetoborozni április 11-ére, az egyházi esküvőre.

– Először ugye az volt, hogy beltéren 100 ember tartózkodhat – emlékszik vissza Pali –, akkor kitaláltuk, hogy kint rendezzük meg, hiszen akkor kültéren még 500-an lehettek egy helyen. Arra gondoltunk, keresünk egy mezőt. De nem kellett sokáig kutakodnunk, mert nem sokkal később már minden szabadtéri rendezvény tiltott lett. Mi viszont tudtuk, hogy össze akarjuk kötni az életünket. Ekkor jött az ötlet, hogy megtartjuk itt az esküvőt, hiszen a lelkipásztorunk helyben van, a szertartást pedig majd a Facebookon közvetítjük. Többször elpróbáltuk, begyakoroltuk az esküvőt és a közvetítést, mielőtt élesben ment. A felvételt az egyik itt lakó vendég készítette. Eredetileg 200 embert hívtunk volna, online viszont 400-an voltak velünk.

Pali és Petra a menyasszonytáncot is megoldotta. Petra a kezébe vette a telefont, és egy olyan nézőpontból vették őt, mintha együtt táncolna az őt távolból felkérő partnerével. Pali azt mondja, a bankszámlaszámot is kiírták, arra utalhatta a pénzt a násznép. Később megették az előre rendelt ebédet és a menyasszonyi tortát.

– Amikor ezzel is megvoltunk, hívtunk egy taxit, és elmentünk a budai lakásunkba. Veszprémben lett volna a nászút – mondta Pali –, de azt természetesen lemondtuk. Most azt mondjuk, hogy a nászutunk örökké tart, hiszen itt, az otthonunkban kezdődött.

– Nekünk az kell, hogy együtt létezzünk – fogalmazott Petra. – Amikor majd lesz rá lehetőség, akkor megtartjuk a lagzit. Szerintem jól döntöttünk, mert mi a saját terveink szerint szeretnénk haladni.

Négy éve ismerkedtek meg. Pali 25 éves és idén végez történelem-média szakon. A 24 éves Petra építészmérnök lesz, ő már dolgozik az építőiparban, kivitelezési munkákat végez. A házasság utáni negyedik évben szeretnének gyermeket, de ha hamarabb jön, annak is nagyon örülnek majd. Addig még szeretnék szokni a közös életet és egymást.

(fotók: privát)

Olvassa el szerzőnk korábbi cikkét is: Távoli ölelés – webkamerás kapcsolat a koraszülött kisbabákkal