– Az Önként Jöttem díj alapító okiratában összefoglaltuk a céljainkat a díjjal kapcsolatban. Eszerint, a Családbarát Magyarország Központ számára a cél az önkéntes munka elismerése, az önkéntesség ismertségének növelése, illetve az önzetlen magatartás népszerűsítése. Emiatt hoztuk létre az Önként Jöttem díjat 2016-ban – ismertette Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője a Rádió1-en, a Retro Rádión és a Best FM-en is elhangzott beszélgetésen. 

Hozzátette: a díjat olyan szervezetek kaphatják meg, amelyek legalább egy éve társadalmilag hasznos munkát végeznek teljesen ingyenesen, bármilyen anyagi ellenszolgáltatás nélkül.  

– A jelölési szakasz, amely a díj odaítélésének első fázisa, szeptember 30-án zárult. Addig bárki jelölhetett olyan szervezetet, amely érdemes lehet erre a díjra – idézte fel az ügyvezető. 

– A beérkezett jelöléseket a kollégáimmal át fogjuk nézni október 17-éig, és leszűkítjük a potenciális szervezetek körét egy, legfeljebb négy szervezetet tartalmazó listára. Ezeket a szervezeteket részletesen be is fogjuk mutatni a csalad.hu/onkentjottem oldalon – tudatta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes. 

– Október 17. és 28. között pedig arra kérjük a közönséget, hogy szavazzanak arról, hogy a jelöltek közül kit tartanak idén a legérdemesebbnek arra, hogy megkapja az Önként Jöttem díjat – mondta a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője.