Dó: Zenehallgatással, énekléssel nagyon korán, már a tizenhatodik héten kapcsolatot teremthet magzatával a kismama, hiszen a belső fül segítségével a baba ekkor már érzékel hangokat.

Ré: Kodály Zoltán szerint „aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, és ami benne érték, azt mind meghatványozza.”

Mi: Az eddigi legősibb, dallamot megszólaltatni képes hangszer egy fiatal barlangi medve combcsontjából készült furulyatöredék, legalább 43 ezer éves, de találtak már szarvas, mamut vagy madárcsontból készült hangszer-leleteket is. A zenetörténészek ezzel együtt úgy gondolják, hogy a kőszerszámok készítésekor lepattant kőszilánkokkal is lehetett hangokat csiholni, akár több millió évvel ezelőtt is. Más kutatók szerint nagyon valószínű, hogy az ember előbb zenélt, mint ahogy megtanult beszélni. Sőt, lehet, hogy a zene egy lépés volt a beszéd kialakulása felé.

Fá: Az ókori Róma tömegszórakoztatási intézményeiben, az amfiteátrumokban a látványos eseményeket, viadalokat, kocsiversenyeket szinte mindig zene kísérte. Ők már akkor is tudtak valamit! Az első együttes, aki sportstadionban adott koncertet – talán épp az ókori római sikerek hatására – a Beatles volt.

Szó: A zene a legnagyobb tömegeket befolyásoló művészeti ág a világon: a tévé- és rádiócsatornákkal, koncertekkel, fesztiválokkal, kiadott lemezekkel, zenei műsorokkal emberek millióihoz eljut naponta.

Lá: A pszichológusok szerint a zene érzelmeket vált ki az emberből, emlékeket, élményeket, korszakokat, helyszíneket idéz fel. A szépnek talált zene a bal agyféltekét erősebben érinti, míg a kellemetlen a jobb féltekét foglalkoztatja.

Ti: A zene csillapítja a fájdalmat, ösztönzi a sportolást, segíti a pihenést és a regenerálódást, fokozza a véráramlást, csökkenti a stresszt, segít, hogy kevesebbet együnk, javítja a hangulatot és a teljesítményünket, enyhíti a depressziót és a szorongást. És még mennyi-mennyi más jótékony hatása van!

Dó: „Az én beszédemet az egész világ megérti” – mondta Haydn, és mondhatja bárki, aki zenél, zenét hallgat vagy énekel.

(fotó: Shutterstock)