Az állam támogatást nyújt munkahelyi bölcsődék létrehozásához - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Az állam támogatást nyújt munkahelyi bölcsődék létrehozásához

Szöveg: Muhari Judit, fotó: Förster Tamás
2020. okt. 27. 14:21
Támogatások, kedvezmények

Munkahelyi bölcsődét nyitott munkatársai és azok családja számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). Az intézményt a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) üzemelteti. Ez az első olyan munkahelyi bölcsőde, amelyet minisztérium nyitott.

– A minisztériumok között az Emberi Erőforrások Minisztériuma az első, amely munkahelyi bölcsődét nyitott – jelentette ki a kisgyermekek napközbeni ellátásáért felelős miniszteri biztos. Kovácsné Bárány Ildikó az EMMIKE nevű munkahelyi bölcsőde megnyitóján elmondta: az intézménybe a minisztérium, és a működtetésért felelős CSBO munkatársainak gyermekei járnak majd. Úgy fogalmazott: hatalmas bizalom kell ahhoz, hogy egy szülő valaki másra bízza a gyermekeit, az EMMIKÉ-ben minden a gyermekekért lesz, minden róluk szól majd.

– Egy munkahelyi bölcsőde a családpolitikai célok megvalósításához is hozzájárul, hiszen a segítségével a szülő akkor térhet vissza a munkahelyére, amikor szeretne – mondta Kovácsné Bárány Ildikó. Hozzátette: a jogszabályok már lehetővé teszik, hogy egy munkáltató szakmai tapasztalattal bíró szervezetre bízza a munkahelyi bölcsőde működtetését. Ez történt az EMMI és a CSBO esetében is. Ez a bölcsőde nyitott lesz, segítséget és iránymutatást nyújt majd azoknak a cégeknek, amelyek ebben a formában szeretnének majd működtetni egy bölcsődét. Hozzátette azt is, hogy a munkahelyi bölcsőde működtetéséhez anyagi segítséget és támogatást nyújt az állam.

Mintaprojekt a CSBO-nál

Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár arról beszélt, hogy ez az intézmény egy mintaprojekt.

– Mintául szolgálhat az összes hazai munkáltató számára, hogy ilyen módon is érdemes támogatni kollégáikat, hiszen a gyermekeikre képzett nevelők vigyáznak. Amikor a kormány új bölcsődék létesítése mellett döntött, azzal azt is garantálta, hogy a munkáltatók ilyen törekvését anyagilag is támogatja – fogalmazott a közigazgatási államtitkár.

Garancia a biztonságra és a szeretetre

– Mindent megteszünk azért, hogy a gyermekek biztonságban és szeretetben töltsék a mindennapokat – erről Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft ügyvezetője beszélt. – A CSBO sok mindenben támogatja, segíti a családokat. Ezzel a bölcsődével azt szeretnék erősíteni, hogy azok a kisgyermekes szülők, akik a karriert és a családot szeretnék összehangolni, a bölcsődei ellátás igénybevételével ezt megtehetik.

További képek a bölcsőde-átadóról