A miniszter felidézte, hogy 10 éve nyílik lehetőség arra, hogy azok a nők, akik rendelkeznek 40 évnyi jogosultsági idővel, a korhatár előtt nyugdíjba mehetnek.

– Ez azt jelenti, hogy onnantól kezdve teljes jogú öregségi nyugdíjra lesznek jogosultak – hangsúlyozta Novák Katalin.

Elmondta, hogy ehhez 32 év munkaviszonnyal kell, hogy rendelkezzenek, és maximum 8 évet számolhatnak el a gyerekneveléssel töltött évekből. Ha a gyermek súlyosan fogyatékos vagy beteg, akkor pedig 10 évet is beszámíthatnak a gyermekkel töltött évekből. – Ebbe a vér szerinti gyermekek mellett az örökbefogadott vagy nevelt gyermekek szintén beletartoznak – tette hozzá a miniszter.

Novák Katalin elmondta, bízik abban, hogy a Nők 40-en keresztül sok családnak adódik lehetősége arra, hogy a nagymamák ott lehessenek az unokák mellett, és aktívan részt vehessenek az életükben.



(fotó: Shutterstock)