Talán fölébredtünk, talán környezettudatosabbak lettünk, vagy éppen csak rájöttünk: miért is költenénk, szennyeznénk, terhelnénk újjal a világot, ha jó a régi is? Igaz, hogy a hétről hétre mindenkit elárasztó katalógusdömping azt kiabálja, vegyél új konyharuhát, kisszekrényt, nyakláncot, cipőt és párnát, de valóban szükségünk van minden évben egy-két újra? Most olyan példákat láthatunk, amelyek azt mondják: gondolkozzunk, mielőtt kidobjuk, mérlegeljünk, mielőtt újat veszünk – talán létezik más megoldás is!

Mi az, amit a meglévőből ki tudunk hozni?

Krivarics Ditta a húszas évei elején a nagyszülők padlásán talált egy ládát. Nagyon rossz állapotban volt szegény darab, rozsdásan, évtizedek porával álldogált, mire Ditta rálelt. Az volt az első bútordarab, amit a lány felújított: megcsiszolta, rozsdátlanította, pácolta, lakkozta, a fémrészeket befestette. Még ma is megvan a láda, használatban. És mivel Ditta mindig is szerette a régi bútordarabokat, sosem a lakberendezési áruházakba ment, ha valamire szüksége volt, hanem kezdetben régiségboltokba, később használt cikket árusító internetes oldalakra.

Ne féljünk nekikezdeni egy-egy bútordarab felújításának!

Az időközben művészettörténésszé és bútorbecsüssé vált lány egyre több bútordarabot újított fel, a munkáiról blogot kezdett vezetni, majd könyvet is írt. A otthonkommando bloggere arra bátorít minket: ha kedvünk és késztetésünk van, ne féljünk nekikezdeni egy-egy bútordarab felújításának! Ne dobjuk ki, ami régi vagy unalmassá vált, vagy a jelenlegi állapotában nem használható. Lehet, hogy ha átalakítjuk, vagy befestjük akár rózsaszínűre, még húsz évig használni tudjuk.

Festék és türelem

Értékmentés, környezettudatosság, újrahasznosítás, kikapcsolódás vagy kreativitás? Mindez egyszerre benne van abban a hobbiban, amit manapság egyre többen űznek: a bútorfestésben. Mert minek vennénk újat, ha a régiből újat varázsolhatunk, ráadásul közben még jól is érezzük magunkat? Ditta szerint a bútorfelújítás előtt azért nem árt egy kis gondolkozás. Mérlegeljünk! Milyen eredetű, korú, formájú és állapotú a bútor? Mire van szükségünk? Milyen stílusú a lakásunk? Nem szabad egy régi, egyedi bútort modernné megerőszakolni, mert akkor nemhogy növeljük az értékét, hanem teljesen tönkretesszük. De nem érdemes mondjuk egy laminált bútort „rusztikusítani” sem, mert akárhogy akarjuk, nem fog sikerülni. A bútorfestés és felújítás szabadságot jelent, de bizonyos határokon belül. Ditta azt mondja, bárki nekifoghat, akinek kedve van hozzá, egy általános átfestéshez nem kell különleges kézügyesség vagy hozzáértés. Amire szükség van, az általában csiszolópapír, festék, türelem és odafigyelés. A többi jön majd magától.

Elég a szórólapból!

Plank János hat évvel ezelőtt még szórólapokat szállított és terjesztett – az egyik legnagyobb hazai szórólapos cég tulajdonosa volt. Nyolcszáznegyven tonna hirdetést vittek ki havonta, egészen addig, amíg János egyre többet gondolt arra, hogy amit csinál, az nem jó. Nem tudta már szívvel-lélekkel postázni a szuperakciókat, egészen mást akart csinálni. Egyre inkább erősödött benne a vágy, hogy olyan dologgal foglalkozzon, ami hozzájárul a környezetvédelemhez. Nagyra tartja a szelektív hulladékgyűjtést és a „szemeteljünk kevesebbet” akciókat, de ennél többet akart: mérhető eredményű vállalkozáson gondolkodott. Azon morfondírozott, hogy melyek azok a hulladékok, amiknek az újrahasznosítása egyelőre nem megoldott.

És megjött az ötlet!

János kreatív ötletet keresett, olyat, ami nemzetközi terjeszkedésre is lehetőséget ad. Amit kedvvel, lelkesedéssel lehet végezni, és fenntartja a családokat, akik dolgoznak vele. Az eredmény a farmer lett! Az Old-blue kezdetben szőnyegeket és szatyrokat gyártott régi farmerekből – ezek a termékek ma is a legkelendőbbek közé tartoznak –, de a skála egyre bővült: edényfogótól pólóig, tányéralátéttől menyasszonyi ruháig sok mindent gyártanak már. Szívesen fogadják a használt farmereket, kapcsolatban vannak iskolákkal, adományboltokkal, feldolgozó üzemekkel – kölcsönösen jól jár, akinek felesleges hulladéka van, és aki ezt a hulladékot alapanyagként hasznosítani tudja.

Hivatásos környezetvédelem

A Velencei-tó vízmennyiségének közel hatvan százalékát „mentették meg”.

Egy farmer legyártásához átlagosan tíz köbméter vizet és egy sor kemikáliát használnak fel. Közben szén-dioxid keletkezik, a szállítás során egy csomó benzint és csomagolóanyagot felhasználnak, és meganyi olyan káros anyag jut a környezetünkbe, amiről azt sem tudjuk, hogy létezik. Jánosék mérhető eredményt akartak, így kezdetben ellenőrizték is a feldolgozott termékek „szennyezés-mentesítő” hatásait. Az első három évben a lelkes csapat évente 80 ezer újrahasznosított ruhadarabbal dolgozott, ezzel a Velencei-tó vízmennyiségének közel hatvan százalékát „mentették meg”, ennyi vizet használtak ugyanis a farmeranyagok eredeti legyártása során! A vállalkozásról egyelőre még kevesen tudnak, vagy legalábbis kevesebben, mint ami a környezetünk számára ideális lenne. Pedig Jánosék szinte hivatásként űzik a munkát. Mert a farmerszatyor gyártásához bőrvarró cérnát használnak, ami azt jelenti, hogy ez a termék jóval időtállóbb lesz, mintha átlagos cérnával készülne. A csapatnak fontos, hogy aki egy ilyen táskát megvásárol, az legalább ezerszer nem fog nejlonszatyrot venni, vagyis ezer szeméttel kevesebb kerül a folyókba…

Mit lehetne még?

Az Old-blue csapata a farmer mellé nemrégiben a szivacsot is felvette újrahasznosítható anyagként. Persze János megnyugtat, hogy nem a bolhás kidobott ágymatracokból származik az új alapanyag, hanem nagy cégek rontott termékeinek és maradékainak megmentése ez. Egyedi párnák készülnek az égetésre szánt anyagokból. Mennyivel jobb sors ez a teljesen ép alapanyagnak, mint a boldog szivacsélet helyetti felesleges halál!