Egy évben körülbelül 2500-4000 gyalogost gázolnak el Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Sok helyen, ahogyan a 12. kerületben is, nincs lehetőség járda kialakítására, mivel kevés a hely, vagy a járdaépítés túl sok fa kivágásával, vagy jelentős költséggel járna, így a közúti közlekedés legvédtelenebb szereplői, a gyalogosok fokozottan nagy veszélynek vannak kitéve.

Egy kezdeményezés a gyalogosok biztonságáért

Ez arra ösztönözte a Hegyvidéki Önkormányzatot, hogy tartós megoldást keressen az országos problémára. Közlekedési szakemberekkel is konzultálva háromlépcsős programot indítottak, hogy biztonságosabbá tegyék azokat az utcákat, ahol a gyalogosok, az autósok és a kerékpárosok közösen használják az utat.

A #jarjunkegyütt kampányban saját tervezésű figyelemfelkeltő táblákat helyeznek ki, és felfestések tesznek a problémás útszakaszokra, valamint hároméves járdaépítési programot hirdettek, amelyben járdákat építenek azokon az utakon, ahol az megoldható. Emellett a KRESZ módosítását is kezdeményezik.

„Nem engedhetjük meg, hogy tovább nőjön a gázolások száma. Régen, amikor kevés volt az autó, és gyermekként az úttesten játszhattunk, nem okozott gondot, hogy nincs járda. Gondoljunk azonban a legvédtelenebbekre, a gyerekekre, a babakocsit toló édesanyákra és az idősekre. Szeretném biztonságban tudni a Hegyvidék lakóit” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester, a program ötletgazdája.

Jakupcsek Gabriella: "Szeretném, ha figyelnénk egymásra"

“Magam is egy ilyen, járda nélküli utcában lakom a 12. kerületben – mondta Jakupcsek Gabriella újságíró, műsorvezető, aki szintén a kezdeményezés mellé állt. – Szeretném, ha a Hegyvidék megtartaná zöld jellegét, és nem kellene járdaépítés miatt fákat kivágni ezekben a keskeny utcákban. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy biztonságban tudjam a gyermekeimet. Szeretném, ha figyelnénk egymásra, bármivel is közlekedünk, ezért is csatlakoztam a #járjunkegyütt kampányhoz” – mondta a műsorvezető.

“Fontosnak tartom, amit elindítottunk itt a Hegyvidéken, és nagyon remélem, hogy ki tudjuk terjeszteni a város, sőt, az ország többi részére is. Négy gyermekem van, és tudom, hogy aki szintén szülő, annak semmi nem ijesztőbb annál, minthogy a gyermekével történhet valami” – mondta Tóth Frank kétszeres Európa-bajnok vízilabdázó.

A legveszélyesebb útszakaszokon segít

A kampány első elemeként saját tervezésű figyelemfelkeltő táblákat helyeznek ki, és felfestéseket készítenek a 12. kerület olyan útszakaszain, ahol nincs lehetőség járdákat építeni, mert a terepviszonyok azt nem teszik lehetővé. Az útszakaszokra felfestések is kerülnek, hogy figyelmeztessék az autósokat, itt rajtuk kívül, járda hiányában, más is használja az útfelületet.

A kerületben az itt élők véleménye alapján jelölték ki a 10 legveszélyesebb utcát. A szavazással párhuzamosan a Városkúti út egy szakaszán tesztelhették az ott élők a speciális felfestést és a táblát. Az ő véleményük nyomán módosítottak a táblán, mely a láthatóságot elősegítő sárga keretet kapott. Ez a tábla kerül majd ki a többi érintett utcába is.

Nemzetközi példa

Az önkormányzat elképzelését a nemzetközi „Shared space” koncepció tapasztalatai is alátámasztják, hiszen Amerikától Anglián át Hollandiáig kevesebb a baleset azokon az utakon, ahol nem választják szét épített akadályokkal a gyalogosokat és az autósokat. Ezeken az „osztatlan közös tereken” (shared space) az emberek kötelesek lassítani, jobban odafigyelni egymásra, adott esetben a szemkontaktust is felvenni.

A pozitív példák is motiválták az önkormányzatot, hogy a kampány második elemeként a Budapest Közút Zrt. segítségét kérve KRESZ-módosítást kezdeményezzen. A nyitott kerékpársávokhoz (nem azonos a kerékpárúttal) hasonló útfelfestés és egy speciális új tábla bevezetését szeretnék elérni a KRESZ-ben. Szaggatott vonal jelölné azt a sávot, ahol a gyalogosok és a járművek osztozni kényszerülnek az útfelületen. A járművel közlekedők kerülés, előzés céljából ráhajthatnak a szaggatott vonallal elválasztott területre, ha azonban gyalogos közlekedik a vonallal elválasztott kis sávon, akkor a gyalogosnak abszolút elsőbbsége van.

A 12. kerületben már működik is egy ilyen tesztutca az Edvi Illés úton. A beérkezett véleményeket és tapasztalatokat a BK Zrt. összegzi, és ha hatásosnak bizonyult a kezdeményezés, a szakmai szervezetekkel való egyeztetés után az illetékes minisztérium kezdeményezi a KRESZ módosítását, és országszerte bevezethetik az új közúti jelzést és táblákat.