csalad.hu - Már ingyenesen mehetnek színházba az iskolások Sopronban
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Már ingyenesen mehetnek színházba az iskolások Sopronban
Soproni Színház
2019. ápr. 25. 5:34
Kisgyermeket nevelünk
Négy tankerület 27 iskolájának 1721 diákja tekintheti meg ingyen májusban a Soproni Petőfi Színház két előadását a Minden gyermek juthasson el színházba! című országos kormányzati kezdeményezés kísérleti programjában.

A Minden gyermek juthasson el színházba! című országos kormányzati kezdeményezés most induló kísérleti programjába meghívták a Soproni Petőfi Színházat. A teátrumban májusban A pokoli puncspancs és a Kövek című előadásokat négy tankerület 27 iskolájának 1721 diákja tekintheti meg ingyen, úgy, hogy az utaztatásukat is az intézmény biztosítja.


Kidolgozta azt a programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amelyben a közoktatásban minden, az 1-8. évfolyamon tanuló diák eljuthat évenként egyszer ingyenes színházi, cirkuszi és komolyzenei koncertre, valamint táncelőadásra. Ennek a kezdeményezésnek az idei Lázár Ervin pilot projektjébe kapott meghívást a Soproni Petőfi Színház, a Fővárosi Nagycirkusz, a Magyar Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a békéscsabai Jókai Színház.


Májusban négy tankerületből (soproni, sárvári, győri, szombathelyi) érkeznek diákok a program keretében a színházba. Az alsósok május 8-án és 9-én A pokoli puncspancs című zenés mesejátékot tekinthetik meg, míg a felsősöknek május 29-én, 30-án és 31-én a Kövek című zenés tanjátékot játsszák el.