A pár hónap múlva már 5 gyermekes Kati és a 6 gyermekes Kata is azt vallja, hogy könnyebb az élet sok gyerekkel. Kétgyermekes anyukaként ezen ugyancsak elcsodálkoztam, de a beszélgetés során fény derült a titok nyitjára...

– A legnagyobb a 20 éves lányom, őt követi a 18 éves fiam, egy 16 és egy 13 éves lány, majd jön egy nagyobb ugrás, és következik egy 5 éves fiú és egy 3 éves lány – sorolja a 6 gyermekes Kata. – Jó ez a felosztás, hiszen a nagyok 10 éves koruktól már aktívan tudnak segíteni a kisebbek körül vagy a házimunkában is. De ehhez az is kell, hogy egészen kicsi koruktól bevonom őket a hétköznapi feladatokba, akár ablakot is pucolhatnak, igaz, nem vegyszerrel, csak sima ronggyal. Nem azért hagyom őket takarítani, hogy helyettem elvégezzék a házimunkát, hanem azért, mert úgy gondolom, jó, ha megtanulják, hiszen hamar önállóvá válnak. A tanároktól, óvónőktől is ezt a visszajelzést kapom. Nem tudom, mi hat mire? Azért önállóbbak, mert nagy családban nőnek fel, vagy azért lehet eleve nagy családunk, mert ilyen típusú anya vagyok, hogy hagyom őket önállósodni, ezért nem nyűg, hogy sokan vannak. Biztosan nagy türelem kell a sok gyermekhez, ugyanakkor én ezt a mintát hozom a családomból: az egyik nagymamámék 10-en voltak testvérek, a másik mamámék 11-en. Egyiküknek 4, a másiknak csak 2 gyermeke születhetett egészségügyi okok miatt, de ő is többet szeretett volna, ezért számomra a nagy család a természetes.

Kati jelenleg az 5. gyermekét várja. A férjével ebben is a kezdetektől megvolt az összhang, hiszen Dávid is nagy családból származik: 5 testvére van. Így Katáékhoz hasonlóan náluk is szerepet játszott a családi minta a gyermekvállalásban.

– Világ életemben 6 gyermeket szerettem volna, számomra ez a természetes! Szerencsésnek tartom magam, mert nagyon nyugodtak a gyerekeink, így a kis korkülönbségek ellenére sem érzem nehéznek. Körülbelül fél éve tapasztalom azt, hogy minden könnyebb lett. Azelőtt jobban lefáradtam én is a 3 lány és a kisfiam mellett, ezért alvásidőben simán aludtam én is velük, hogy kibírjam estig. Aztán lett otthonról végezhető munkám, és már nem tudtam ezt megtenni, de már sokkal egyszerűbb velük, hiszen a legnagyobb lányom, Anna lassan 8 éves. 3 éves lesz a legkisebb gyermekem, Bence is, mire a kistesó megérkezik, úgyhogy elég bizakodó vagyok.

Csak nyugodtan!

Kata és Kati ugyan különböző korosztályú gyerekeket nevelnek, mégis számos ponton megegyezik, ahogy a nagycsaládos életet menedzselik. Az egyik ilyen terület: a nevelési elveik.

– Nem azt mondom, hogy minden nagycsaládosnál ilyen rózsás a helyzet, de a mi személyiségünk, valamint a gyerekek személyisége miatt nekünk nincs problémánk – vallja Kata. – A lazaság az egyik legfontosabb dolog, ami valamilyen szinten tanulható is. Nem esem kétségbe, ha megcsúszik a napirend egy-egy alkalommal, mert attól a gyerek is feszült lesz.

– Fontos, hogy a szülők nyugodtak, türelmesek legyenek, hiszen a feszültség átragad a gyerekre is – osztja Kata nézeteit Kati is. – Emellett szükség van a szabályokra, amiket ugyan próbálnak időről-időre áthágni a kicsik, de mégiscsak mi, szülők irányítjuk őket.

Önállóság = könnyebbség

Kata szerint hagyni kell a csemetéket önállósodni, ez is sokat segít a hétköznapokban.

– Nem szabad semmit sem túlaggódni, a gyerekeket sem kell túlfélteni. Épp azt látom, hogy azok a gyerekek kerülnek gyakrabban veszélyes helyzetbe, akiket a szülő mindentől óvni próbál. Hagyni kell őket néha elesni, hagyni kell azt is, hogy ha hibázik, vagy nem készít el egy házit az iskolában, azért megkapja az egyest vagy a fekete pontot. A gyerekek sokkal több mindenre képesek, mint amit kinézünk belőlük.

Hány perc egy hajfonat?

Katiéknál is nagyon korán önállósodnak a kicsik, amiben egy jól kialakított rendszer is segíti őket. Így még reggel is mindenki időben beér az oviba vagy a suliba.

– 6.30-kor kelek, a gyerekeket 6.40-kor ébresztem. Klasszikus reggeli nincs, mert a kicsik az oviban vagy az iskolában reggeliznek, de mindenki eszik indulás előtt egy túrórudit, ebből egyébként akár 35 darab is elfogy egy hét alatt. Bencét még én öltöztetem, de a lányok már önállóak. Persze 3 lánygyereknek kell a frizura is, de mostanra azt is kitapasztaltam, hogy melyik hajfonat hány perc alatt készül el. Van egy „bimm-bammos” óránk, és amikor reggel 7-kor megszólal, akkor már mindenki tudja, hogy húzni kell a cipőt. 7.10-kor a kocsiban ülünk, és indulásra készen állunk.

Katáéknál is hasonlóan zökkenőmentesen indul nap, de ehhez kell azért némi szerencse is.

– Minden gyerek nagyon könnyen kel, nincs veszekedés, mindenki flottul végzi a dolgát, még a kicsik is. Egyedül az 5 éves fiam ébred nehezebben. A nagyok már saját maguknak készítik a reggelit, és az ennivalót is, amit magukkal visznek. Nem szokott gond lenni a fürdőszoba használatából sem. Korábban, amikor még négyen voltunk, akkor 1 fürdőszoba volt és azt a helyzetet is meg lehetett oldani, de tény, hogy kell a nagy élettér, hogy zökkenőmentes legyen az élet ennyi emberrel. Ami mindig kicsi, az a konyha. Főleg, amióta megérkezett a 2 kicsi, a nagyok pedig hozzák a barátokat, barátnőket. Mindig helyszűkében vagyunk.



Így ünnepel a nagycsalád

Az a bizonyos helyszűke azonban nem akadályozza meg egyik családot sem abban, hogy együtt ünnepeljenek a rokonokkal, barátokkal, legyen szó karácsonyról vagy szülinapról.

– Az biztos, hogy egy-egy ilyen esemény előtt fél napig főzök, de a család és a gyerekek besegítenek – mondja nevetve Kata. – A születésnapokat is mindig itthon tartjuk: kitalálunk valami játékot, vagy közös sütögetést, amibe bevonjuk a vendégeket is. Nem vagyok a játszóházas szülinapok híve. Osztja Kata véleményét Kati is, akiknél a legutóbbi szülinapi bulin slime-készítés volt a fő attrakció, ami természetesen nagy sikert aratott a kis vendégek körében. A két család hasonlóan gondolkozik az ajándékozásról is. Elvük: a kevesebb több. Természetesen kapnak ajándékot a gyerekek, de szeretnék, ha az ajándékok helyett az együtt töltött időn lenne a hangsúly az ünnepek alkalmával. Katáéknál nagy ajándék egy-egy könyv vagy színházjegy, a kicsiknél pedig nagy sláger a LEGO. Katiék legutóbb közös ajándékot adtak a gyerekeknek karácsonyra: akváriumot, amibe aztán a kicsik választhattak halakat.

Két mosógép, rántotta 18 tojásból

Természetesen nagy családban mindenből több kell, de magam is meglepődtem, mikor a két anyuka elmesélte, mennyi is az annyi.

Kati legalább 1 kilóból főz virslit, 10-15 liter tej fogy 1 hét alatt, 10 kg liszt és cukor kell egy hónapra, és a rántotta 18 tojásból kerül az asztalra. Mindkét anyuka 2 mosógépben mos egyszerre, Katié szárít is egyben. Míg Katiék egyelőre beférnek a 7 személyes autóba, addig Katáéknak már nem elég a kisbusz, két kocsival utaznak, sőt, idén a „nagyok” repülővel mennek az autóval nyaralni induló szüleik és kistestvéreik után.

Ne csak a gyerekekre jusson idő!

Kata és Kati számára is fontos, hogy ne „csak” a gyerekek neveléséből álljanak a hétköznapok. Bele kell férnie az énidőnek és a férjeikkel kettesben töltött programoknak is a hétbe.

– A nagyok most már elvállalják a kicsiket, hogy kettesben tudjunk lenni a férjemmel – meséli Kata. – Legalább hetente egyszer-kétszer elmegyünk valahová a férjemmel. Katiék a család és a barátok segítségével oldják meg, hogy kicsit kettesben lehessenek. Így utazhattak el nemrég Dáviddal Erdélybe 4 teljes napra.

– Akárhány gyereke van az embernek, kell, hogy időt szakítson az édesanya saját magára is! Nem kínálom magam tálcán a gyerekeimnek, szükség van az énidőre is. Ugyan nálunk a férjem jár dolgozni, de az én lelkemnek is jó, hogy tudok pénzt keresni, ha akarok, és emellett mindig is szerettem alkotni, a fotózás pedig szintén alkotói tevékenység – meséli Kata.

Kati is elkezdett otthonról dolgozni, ráadásul napi 8 órában.

– Reggel 8-ra haza kell érni Bencével, gyorsan takarítok, mosok, aztán leülök dolgozni. Egy gyerekruha webshop megrendeléseit, valamint a könyvelés körüli teendőket intézem. A kisfiam ilyenkor vagy a nagyinál van, vagy pedig szépen eljátszik. Délben indulunk az ovisokért, és aztán minden gyerek lefekszik aludni. Ilyenkor megint tudok dolgozni, egészen addig, amíg nem kell menni a nagylányomért az iskolába. Ha esetleg valamivel megcsúszok a munkában, azt hétvégén bepótolom.

Természetesen minden nem férhet bele 24 órába, ezért Kati például hétköznap nem főz, hanem rendeli az ételt, Katának pedig bejárónő segít a vasalásban. Én személy szerint boldog lennék, ha csak ez a két dolog lenne, amikre nem jutna idő a nap során…


(Képek: shutterstock)