„Éppen tegnap beszéltem valakivel, aki arról áradozott, hogy a 8 hónapos kisfia olyan és annyi változást indított el benne, amelyeket soha nem gondolt volna. Az ismerősöm nem volt gyermekbolond, nem igazán érdekelték a kisbabák. Hiába mondtuk neki korábban, hogy más az, ha az embernek saját gyermeke lesz, ő nem igazán hitt nekünk. Aztán megszületett a kisfia, és egyik pillanatról a másikra megváltozott benne minden. Rájött arra, hogy kimondottan élvezi az anyaságot, ráadásul ösztönösen tudja, mit kell tennie.

Önfeledten, amennyire csak lehet

A saját, személyes meggyőződésem az, hogy egy gyermek olyan pluszt ad az ember személyiségéhez, amelyről önként lemondani nagyon nagy veszteség. Az élet nem ér véget akkor, amikor gyermekünk születik, sőt, akkor kezdődik igazán. Nem szirupos ömlengés, nem a valóságtól elrugaszkodott azt mondani, hogy minden nap örömet okoz még a leghuncutabb, vagy a beteg gyermek is. A sok lemondás, fáradtság mellett ott van egy érzés, amit mással nem lehet pótolni. Ez igaz a vérszerinti és az örökbefogadott gyermekre egyaránt. Ünnepeljük őket, és hagyjuk, hogy legyenek annyira önfeledtek, amennyire csak lehet. Ha ebben tudjuk a szülőket segíteni, akkor már nem dolgozunk hiába.”





(Képünkön: Novák Katalin gyermekei)