2018-12-19 19:00:00 Új népzenei album bemutató koncertje a Hagyományok Házában

Petrás Mária és Alina adventi kiállítása

2018. November 20. - 2018. December 21.

A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódva kedden megnyílt Petrás Mária keramikus és lánya, Alina adventi kiállítása az Erdély Művészetéért Alapítvány VármegyE-Galériájában.

A magyar nép egyik fontos küldetése, hogy fenntartsa és megvédje a keresztény hitet már több mint ezer éve, hiszen ez identitásunk egyik legfontosabb eleme, amelyre minden időben szükség van - emelte ki a kiállítás megnyitóján mondott beszédében Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Hozzáfűzte: a népművész és lánya alkotásain keresztül kívánja felhívni a figyelmet a keresztény hit fontosságára.

"Máriát régóta ismerem, ott vannak az alkotásai a lakásomban. Mikor nehéz helyzetben voltam az elmúlt évtizedekben, mindig ezekre tekintettem, és a lelkem megnyugodott" - fűzte hozzá, majd biztatta az alkotókat további műalkotások létrehozására.

"Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni" - olvashatók Petrás Mária szavai a kiállítás ajánlójában.

A kerámiaképeket és a keresztény ünnepkörhöz kapcsolódó alkotásokat bemutató tárlat december 21-ig tekinthető meg.

(MTI)

Időpont: november 20. - december 21.

Helyszín: Erdély Művészetéért Alapítvány VármegyE-Galériája