2018-09-28 00:00:00 Kutatók éjszakája a miskolci Bay Zoltán Kutatóintézetben

Nemzetközi kórusverseny Debrecenben

2018. Július 5. - 2018. Július 8.

A Bartók Béla nemzetközi kórusversenyt és folklórfesztivált idén már 28. alkalommal, július 5. és 8. között rendezik meg Debrecenben - jelentették be a szervezők a versenyeknek otthont adó Kölcsey központban.

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere kiemelte: az 57 esztendeje, minden második évben megrendezett eseményt ma már a világ tíz legjobb kórusversenye között tartják számon.

Felidézte, hogy Gulyás György néhai karnagy, zenepedagógus azzal a céllal alapította a debreceni Bartók kórusversenyt, hogy az az 1945 utáni kortárs kórusirodalom zászlóshajója legyen, és ez a cél mára megvalósult.

Az idei találkozóra 12 ország 21 kórusa csaknem ezer énekessel érkezik Debrecenbe, és a kórusok a versenyprogram mellett városszerte - tereken, parkokban, villamoson - is énekelnek - tette hozzá.

Komolay Szabolcs kitért arra is, hogy eddig 90 ősbemutatót tartottak a fesztiválokon, és az is idei versenyen is elhangzanak majd a város felkérésére készült új kórusművek.

Balogh József versenyigazgató elmondta, hogy a kötelező programban a magyarországi és a külföldi kórusok is bemutatnak egy-egy kortárs magyar művet, mellette pedig saját kultúrájuk legjelentősebb kórusműveiből adnak ízelítőt. A különféle kategóriákban két zsűri értékel, a kategóriagyőzteseknek a verseny nagydíjáért folyó küzdelmében pedig az egyesített zsűri hozza meg a végső döntést.

A Bartók kórusverseny idei nagydíjasa 2019-ben meghívást kap az olaszországi Arezzóba, a Kórusmuzsika Európa Nagydíja (EGP) versenyre - jelezte a versenyigazgató.

Bódor Edit, a szervező debreceni Főnix Nonprofit Kft. igazgatója hozzátette: a kórusok a versenyprogram mellett tíz debreceni templomban is fellépnek, de ellátogatnak a debreceni mézeskalács-fesztiválra és a hortobágyi lovasnapokra is.

(MTI)

Időpont: július 5 - 8.

Helyszín: Debrecen