CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Címke: #ismeretlenismerős
Tóth Gabi: „Mi nem szeretnénk egy csillámpónis, rózsaszín ködben nevelni a gyermekünket”
Tóth Gabi: „Mi nem szeretnénk egy csillámpónis, rózsaszín ködben nevelni a gyermekünket”
2019. jún. 6. 11:11
Amióta részt vett a Megasztárban 2005-ben, Tóth Gabi folyamatosan reflektorfényben él. A magánélete is mindig címlapsztori, így az sem maradt sokáig titokban, amikor egy évvel ezelőtt az ország egyik ismert séfjével, Krausz Gáborral kezdett járni. Aztán idén jött az igazán nagy hír: kisbabát várnak. A csalad.hu szinte elsők közt kérdezte az énekesnőt félelmekről, hagyományokról és a gyermeknevelés fontosságáról.
Oláh Gergő: „Úgy gondolom, Isten mindenkinek megteremtette a másik felét”
Oláh Gergő: „Úgy gondolom, Isten mindenkinek megteremtette a másik felét”
2019. jún. 6. 9:46
Oláh Gergő még csak 31 éves, de már négy gyermek édesapja, és a nagycsaládos élet mellett a X-Faktorban kivívott győzelméből is képes volt karriert építeni. Mostanság pedig színházban is lehet találkozni vele. Szorgalmasan dolgozik azon, hogy éppolyan tekintéllyel bíró ember váljék belőle a gyermekei szemében, amilyen számára az édesapja. A családról, annak fontosságáról, a hittel vezérelt életről és a szegénységről is beszélgettünk vele.
„Isten előtt a legnagyobb vizsga, hogy milyen értékrenddel bír a gyermekünk”
„Isten előtt a legnagyobb vizsga, hogy milyen értékrenddel bír a gyermekünk”
2019. máj. 29. 7:30
Szűcs Nelli és férje, Trill Zsolt 30 éve ismerik egymást, 24 éve házasok, két gyermekük született, Helga már 19 éves, Bertalan 15. A pár Kárpátaljáról származik, egymástól 5 km-re lévő faluból, mégis Kijevben, 17 évesen találkoztak először a színiiskolában. Azóta az élet minden területén folyamatosan együtt vannak, ugyanis elhagyva a családi házat, mint a Nemzeti Színház vezető színészei, a színpadon is sokszor játszanak együtt. A házaspárral a család erejéről, a hagyományokról és azok továbbadásáról beszélgettünk.
Balla Eszter: „Abban nem hiszek, hogy a generációk között távolságnak kell lenni”
Balla Eszter: „Abban nem hiszek, hogy a generációk között távolságnak kell lenni”
2019. aug. 17. 8:00
„Arra jöttem rá, hogy nem kell igazságosnak lenni. Az egyik sok ölelést igényel, a másik több csokit akar. Aki úgy érzi, valami hiányzik neki, elmondja, megbeszéljük, megoldást keresünk.” Egyebek mellett erről is mesélt Balla Eszter színésznő, akivel gyermeknevelésről, családi életről és munkáról beszélgettünk.
Mocsai Lajos: „A nevelés gyönyörűszép közös játék!”
Mocsai Lajos: „A nevelés gyönyörűszép közös játék!”
2019. aug. 5. 6:58
Minden idők legsikeresebb magyar kézilabdaedzője, a Testnevelési Egyetem rektora, de ami talán ezeknél is sokkal fontosabb: négy gyermek és kilenc – sőt, hamarosan tizenegy! – unoka nagypapája. Mocsai Lajos a nagycsalád szépségeiről mesélt nekünk.