2018-09-22 00:00:00 Veszprémi Mesefesztivál

Az emberek elutasítják az óraátállítást

Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

A politikusnak meggyőződése, hogy az Európai Unióban megszűnik a téli és a nyári időszámítás kettőssége. „Az emberek ezt akarják, mi pedig megcsináljuk” – hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, kiemelve, hogy az ügyben tartott európai konzultáción a résztvevők többsége elutasította az évenként kétszer esedékes óraátállítást.

A július elejétől augusztus közepéig tartott konzultáción 4,6 millióan fejezték ki véleményüket, és 80 százalék az óraátállítás megszüntetése mellett foglalt állást.

Az EP februárban kezdeményezte az óraátállítás felülvizsgálatát, és felkérte az EB-t, hogy értékelje az ügyet szabályozó irányelvet, és szükség esetén tegyen javaslatot a módosításra.

Az EP indoklása szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a márciusban és októberben esedékes óraátállítás körül az egészségi hatások miatt nagy a lakossági aggodalom, az óraátállítással elérhető energiamegtakarítás viszont jelentéktelen mértékű.

(MTI/csalad.hu)