2018-09-26 00:00:00 EuroSkills

Ingyenes programokkal és zenés estékkel várják a közönséget Kőszegen

Ingyenes és kedvezményes programokkal, kulturális kincskeresővel, vezetett sétákkal hétvégente pedig zenés estékkel várják augusztus végéig a Kőszegre látogatókat. - közölték szerdán sajtótájékoztatójukon szervezői.

A Helló Nyár Kőszeg Rád Vár elnevezésű programsorozat csütörtök este, a Kőszegi Várszínház bemutatójának napján indul útjára a főtéri zenés esték programsorozat, melynek jegyében fúvós zenével köszöntik a Hajmeresztő című zenés bűnügyi társasjáték bemutatójára érkezőket - mondta el Pócza Zoltán, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója. Hozzátette: ezután minden hétvégén, péntektől vasárnapig különböző zenei élményekkel, kirakodóvásárral, gasztronómiai programok várják majd a látogatókat, a belvárosban sétálókat.

Az igazgató a sajtótájékoztatón bemutatott egy digitális eszközt is, amely a Jurisics-vár és az ott rendezett kiállítások megtekintésében nyújthat segítséget mindazok számára, akik a feliratoktól bővebb információkat igényelnek.

Básthy Béla (Fidesz-KDNP), Kőszeg kultúráért is felelős alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a programsorozat alkalmat ad arra, hogy jó előre felhívják a figyelmet az augusztus 3. és 5. között tartandó, az 1532-es török ellen vívott csatának emléket állító Kőszegi Ostromnapokra vagy a július 28-i Héftorrás Piknikre, valamint az alapításának 150. évfordulóját ünneplő kőszegi tűzoltók utcabáljára és fesztiváljára, amelyet augusztus 18-án és 19-én tartanak.

Győrffy Gábor, Kőszeg turisztikai menedzsere elmondta: hétfőnként délelőtt 11 órakor ingyenes városnéző séták indulnak a helyi Tourinform iroda elől, a kalandosabb kedvűek ugyancsak hétfőnként kedvezményes áron kenuzhatnak a Gyöngyösön, keddenként gokart akadémiát szerveztek a helyi gokartpályán gyerekeknek, szerdánként ingyenes vezetett sétát tehetnek a látogatók a Kőszegi Virágudvarban, csütörtökönként 10 órakor pedig a Hősök tornyát lehet megtekinteni belülről ingyenes idegenvezetéssel.

Győrffy Gábor szólt arról is, hogy a programok részletesen megtalálhatók a hellomagyarország.hu honlapon és a megújult koszeg.hu honlapon.

(mti/Fotó:Kiss András)