2018-07-20 00:00:00 Séf Randevú Szolnokon

Padfestő pályázat középiskolásoknak

Tavasszal ismét megrendezi a Föld Napjához kapcsolódó önkéntes parkszépítő akcióját a FŐKERT a Népligetben április 21-én. A rendezvény keretein belül cserjeültetésben, füvesítésben, gyöngykavics-terítésben segíthetnek az önkéntes érdeklődők, és idén először egy középiskolai padfestő pályázat is lesz.

A FŐKERT Nonprofit Zrt. pályázatot hirdet középiskolások számára a parkban található padok egyedi díszítésére.

Bármilyen kreatívval pályázhattok (szabadkézzel rajzolt vagy elektronikus formában elkészített tervvel), melyet küldjetek meg a kommunikacio@fokert.hu e-mail címre. Kérjük írjátok meg az iskolát, osztályt, csapatotok nevét, a pályamunka címét és elérhetőségeiteket is. Legfeljebb 3-6 fős csapatok jelentkezését várjuk.

A pályaműveket a 2018. április 21-én, szombaton megrendezésre kerülő rendezvényünk keretein belül tudjátok megfesteni.

A fent említett tevékenységeket (kerti munkák, padfestés) az 50 órás közösségi szolgálatotokba is be tudjátok számítani – csak hozzátok magatokkal a pecsételős füzeteteket!

A kertészeti tevékenységekre jelentkezés határideje: 2018. április 19. 16:00

Miénk itt a Pad! pályamunkák beérkezésének határideje: 2018. április 16. 12:00