2018-04-25 09:00:00 Messzehangzó Fenntarthatósági Témanap

Nőtt a diplomások száma

Jelentősen emelkedett a diplomázók száma az országban, több mint kétezerrel többen szereztek diplomát 2016-ban, mint 2010-ben. Míg 7 évvel ezelőtt kevesebb, mint 66 ezren végeztek valamilyen felsőfokú képzésen, addig ez a szám a legutóbbi tanévben a legfrissebb adatok szerint meghaladta a 68 100-at - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Az államtitkár közölte: míg nappali képzésben 2010-ben 39 ezren végeztek, ez a szám a tavalyi év végére 43 ezerre nőtt.

Az alapképzésben részt vevők és diplomát szerzők száma is jelentősen emelkedett. Míg 2009-ben 12 ezren végeztek, ez a szám 2017-ben meghaladta a 32 ezret. A mesterképzésen végzők száma 2010 és 2016 között csaknem a négyszeresére nőtt, 4 ezerről 15 ezer fölé emelkedett - ismertette Rétvári Bence.

Felhívta a figyelmet arra: a teljes lakosságban is magasabb lett a diplomások aránya, 19 százalékról 22,8 százalékra nőtt. Már több nő szerez oklevelet, mint férfi, a nők aránya 53,4 százalék, a férfiaké 46,6 százalék.

Rétvári Bence értékelése szerint a fenti adatok is cáfolják azokat az ellenzéki vádakat, amelyek szerint kevesebben szereznének felsőfokú végzettséget Magyarországon. A diplomakiadási adatok "pontosabb képet adnak a felvételi adatoknál" - tette hozzá -, hiszen a felvettek egy része lemorzsolódik, nem fejezi be a tanulmányait.

Kitért arra is: nemcsak a diplomások vannak többen, csökkent a nyolc általános iskolai végzettséggel sem rendelkezők aránya; ez 2011-ben 4,9 százalék volt, míg jelenleg 3,2 százalék.

Azt mondta: az eredményekhez hozzájárultak a növekvő kormányzati támogatások és a hároméves felsőoktatási béremelési program is. A kormány továbbá az iskolába járáshoz kötötte a családi pótlék kifizetését, ez nagyban csökkentette a hiányzások számát, elősegítve az általános iskolai tanulmányok befejezését. A családokat és az képzések elvégzését segítő intézkedés a több százezer gyereket segítő bővült ingyenes iskolai étkeztetés és az egymillió gyermeknek járó ingyenes tankönyv is - sorolta az államtitkár.

(mti)