2018-01-22 19:00:00 Csak tiszta forrásból gálaműsor Szekszárdon

Mártonffy Zsuzsa : „Nem szabad skatulyákban gondolkodni”

Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog szerzője vezette a beszélgetést a Heti Válasz Mindenkinek jár egy család című interjúkötetének bemutató estjén. Vendégei Bakó Judit, a cigánygyermekeket magukhoz fogadó szülőket tömörítő Romadopt Klub vezetője, Budavári Zita, a Bölcső Alapítvány elnöke és Komporday Réka örökbefogadó anya voltak – mindannyian interjúalanyai a könyv egy-egy fejezetének. Mártonffy Zsuzsával beszélgetett a csaladhalo.hu az örökbefogadással kapcsolatos tényekről, kérdésekről és téveszmékről.

Tőled hangzott el ez drámai mondat: „Az örökbefogadásnak túl jó a PR-ja”. Mire utaltál?

Van egy visszatérő nézet a társadalomban, ami az örökbefogadásra készülők hozzáállásában is felbukkan néha, miszerint az a legjobb dolog, ami egy hátrányos helyzetű gyerekkel történhet, ha örökbe fogadja egy „rendes” család. Ez a megoldás viszonylag ismert. Az kevésbé van szem előtt, hogy ezek a nehéz sorsú gyerekek is jönnek valahonnan, van egy vér szerinti anyjuk, apjuk, sőt tágabb családjuk. És bizony a gyerek elvesztése megviseli őket, de a gyereket is. Sokkal nehezebb dolog az egész családot támogatni úgy, hogy ne kényszerüljenek a gyerek elhagyására. Magyarországon igen gyakori, hogy anyagi okból kerül sor az örökbeadásra, ennek nem lenne szabad megtörténnie. Nem véletlen, hogy a fejlett országokban alig van örökbefogadás. De például nálunk az örökbe fogadható gyerekekért sorállás van, miközben a nevelőszülőket folyamatosan toborozzák.

Hasonlóra jutottatok a beszélgetésen is: a legtöbben azért fogadnak örökbe, mert nem lehet vér szerinti gyermekük; a leggyakrabban pedig azért adják örökbe gyermeküket, mert a baba erőszakos körülmények között fogant vagy olyan nyomorban és kilátástalanságban élnek a szülők, hogy nem tudják felnevelni. Ez tehát a magyar valóság?

Az örökbefogadók részéről igen: Magyarországon a családok nagy része valamilyen meddőségi probléma miatt jut el a gyermekvállalás eme módjához. Ezt persze tágan kell nézni. Van, ahol nem született vér szerinti gyerek, más családokban kevesebb, mint szerették volna, és az is lehet, hogy valaki társat sem talált, ezért nem is tudott eljutni a gyerekvállalás hagyományos útjáig.

Az örökbeadást viszont finomítanám. A legtöbben nem „adják örökbe” a gyereküket. Az örökbeadott gyerekek egy kisebb részéről lemond a vér szerinti szülő, általában csak az anya, rögtön a szülés után. Ennél nagyobb azon örökbefogadott gyerekek száma, akik valamiért kikerültek a családjukból, egy ideig a gyermekvédelemben éltek és utána kerültek örökbefogadókhoz. Az összes társadalmi probléma megjelenik az okok között: a szegénység, a nyomor, a kilátások hiánya éppúgy, mint a nők hátrányos helyzete, az alkohol, a drog, a hajléktalanság vagy a mentális betegségek. Nagyon széles a paletta. Lehet az örökbeadó anya egy megesett gimnazista lány, aki nem tartja meg a babát, de az is előfordul, hogy egy földbe ásott gödörben él egy emberpár, akiktől a tizedik gyereket veszi el a hatóság, mert oda nem vihetik haza.

Ide kapcsolódik az a könyvbeli interjúban szereplő mondatod: „Szerintem az örökbefogadásnál nem az idegen gének okozhatnak problémát, hanem a trauma.” Kifejtenéd?

Az örökbefogadás kapcsán az egyik gyakori félelem, hogy „ki tudja, mit hoz magával a gyerek, milyen géneket örökölt”. Ebben szerintem túlértékelik az emberek a saját génkészletüket. Ha alaposabban körülnézünk, biztos találunk a családunkban is olyan személyt, hogy nem örülnénk, ha a gyerekük rá hasonlítana. S azt is látom, a jó hátterű családokban, ha egy kevésbé tehetséges gyerek is születik, a szülők annyi támogatást adnak neki, hogy lényegesen jobban boldogul, mint ha ugyanilyen adottságokkal mélyszegénységbe született volna. Minden emberben van valamilyen képesség, érték, erre nyitottnak kell lenni, lehet, hogy egy értelmiségi családba egy nagyon sportos gyerek érkezik, akkor belőle nem tudóst kell faragni mindenáron. De ezek a helyzetek vér szerinti gyerek születésénél is előfordulhatnak.

Az örökbefogadott gyereknek azonban van egy „puttonya”, rövid életében már egy vagy több traumán átesett, amit cipel magával. Trauma elválni a szülőanyától, még ha ez újszülöttként történik is. De már az anyaméhben érzékeli a magzat, ha nem szívesen várják, ha az anyának megoldhatatlan problémát jelent a terhesség, vagy éppen éhezik közben. Minél idősebb a gyerek, minél több helyen élt, annál több traumát begyűjtött, ha esetleg bántalmazták, elhanyagolták az első éveiben, annak nyomait is őrzi. Persze nagyon változó, melyik gyereket mennyire visel meg mindez, de erre érdemes számítani egy örökbefogadásnál. A trauma okozhat figyelem- és tanulási zavarokat, idegrendszeri éretlenséget, viselkedési problémákat.

A teljes interjú a csaladhalo.hu oldalán olvasható.

(Fotó: Jelli Márk/Heti Válasz)