2017-11-24 19:30:00 69 – ikeralbum bemutató koncert

Minden harmadik tinédzser abbahagyja a rendszeres sportolást

Szakértők, sportpszichológusok évtizedek óta vizsgálják, mi motiválja a fiatalokat a mozgásra. Bár átfogó hazai kutatás nem készült a témáról, a külföldi eredményeknek Magyarországon is van létjogosultsága. Az Egyesült Államokban a Michigani Egyetem professzorai Martha Ewing és Vern Seefeldt már a nyolcvanas évek végén összegyűjtötték, melyek a legfontosabb tényezők, amelyek mozgásra ösztönzik a fiatalokat. Ezek között a legerősebb az öröm- és élményszerzés, valamint a mozgáskészség fejlődése. A felnőttekkel szemben a fiataloknál nem jelenik meg elsődleges motivációként az egészség megőrzése.

A serdülőkor azonban számos változást hoz a tizenévesek életébe. Az első törésvonal az általános iskola befejezéséhez köthető: egy amerikai tanulmány szerint 10-13 éves kortól kezdődően minden évben a gyeremkek 35 százaléka kirostálódik a szervezett sportból, elsősorban a sikertelenség érzete miatt. A másik hasonlóan jelentős választóvonal az érettségi időszaka, ugyanis az iskolai elvárásokat, a sikeres továbbtanuláshoz szükséges felkészülést egyre nehezebb összeegyeztetni a sportolással.

Ezeket az okokat vizsgálta a Texas-i Egyetem két kutatója is, akik végül három kategóriát állítottak fel.

Ezek közül az első az úgynevezett intraperszonális, azaz a belső, személyes faktor. Ide sorolják többek között a sporttal kapcsolat stressz erősödését, a rugalmatlan edzésprogramot, az edzők és a szülők részéről érkező túlzott kritikát, valamint a sportlégkör megromlását.

Második kategóriába tartoznak az interperszonális, azaz társas kapcsolatok. Ebbe a csoportba sorolják azt, hogy a sportot és a tanulást komplex feladat összeszervezni; valamint azt a fajta szülői viselkedést, nyomást, amikor az anyuka vagy az apuka a gyermekén keresztül szeretné megvalósítani saját álmát.

Utolsó csoport a strukturális okokat tartalmazza. Ilyen például a sportból eredő sérülés, a kiégés, a szabályok túlzott szigora és a merev időbeosztás, illetve ide tartoznak még az anyagi okok is.

Az utánpótlás számára is egyre nagyobb problémát okoz, hogy a gyermekek rendszeresen kimaradnak az edzésekről, vagy egy idő után abbahagyják a sportot. Az egyik komoly kihívás a korosztályváltás során fellépő problémák megfelelő kezelése. Egy versenyzőnek ugyanis komoly elbizonytalanodást jelenthet, ha alsóbb korosztályban sikert sikerre halmoz, majd szintet váltva eleinte számos kudarc éri. Ha ezekben a helyzetekben nem kap kellő biztatást, támogatást mind szülői, mind edzői szintről, akkor nagyon könnyen feladhatja a versenyszerű sportolást. Éppen ezért egyre nagyobb hangsúly kerül azoknak a tanulóknak a sportolására, akik nem kerültek bele, vagy már kiestek a szervezett, egyesületi sportból.

A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó Storcz Botond háromgyerekes apukaként nemcsak élsportolói, hanem szülői tapasztalatot is szerzett a témában. „Nagyon szerencsés vagyok, mert az én sportolói karrierem során az esetleges holtpontokon mindig átlendültem a sikerek és a közösség hatására. Már a sportág választásomban, és később is nagyon fontos szempont volt, hogy nemcsak edzeni, hanem „bandázni” is jártunk. Egykori edzőm nagyon sokat tett azért, hogy jó közösség épüljön, volt csapattársaimmal a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Ezért nálam sosem volt kérdés, hogy menjek-e edzésre, vagy folytassam-e a kajakozást, még akkor sem, amikor 1996-ban, 21 évesen egy ételmérgezés miatt nem jutottam ki az atlantai olimpiára. Ami a tanulást illeti, én azt vallom, hogy azt az időt, amit a sport elvesz a napunkból, biztos, hogy nem lehet egy az egyben tanulásra fordítani. Kell, hogy kikapcsoljunk, felfrissítsük az agyunkat, sőt, a sport által megtanuljunk koncentrálni, feladatokat határidőre, precízen elvégezni. A sport szeretetét az egykor kosárlabdázó feleségemmel együtt adjuk át a gyerekeinknek. Legnagyobb lányom már 16 éves, ő nem élsportoló, kifejezetten a mozgás szeretetéért jár le röplabdázni, és gyakran együtt is futunk. Középső, 10 éves lányomat mégiscsak megfertőzhettem, mert éppen most kikötött a kajaknál, kíváncsi vagyok, lesz-e belőle versenyző. Legkisebb lányom még csak 4 éves, de ahogy a nagyokat, úgy őt sem fogom semmire kényszeríteni, csupán a mozgás szeretetét elültetni benne. A legszebb élményeim közé tartozik, ha együtt bringázunk, futunk, vagy csatlakoznak hozzám a lányok a vízen.” – mesélte a kajakozó.

Mit tehetnek a szülők?

A kutatók eredményei és élsportolói tapasztalatai alapján a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, Balogh Gábor az alábbiak szerint foglalta össze a szülőknek szóló tanácsokat:

Támogató hozzáállás: ”Fontos, hogy a gyermeknek döntési autonómiát biztosítsunk, azaz a szülő inkább támogató és ne kontrolláló legyen, valamint hagyja meg gyermekének a független választás jogát abban, hogy versenyszerűen, vagy csak kedvtelésből szeretne sportolni. Ha a versenysportban nem találja meg a helyét, segítsük abban, hogy a rendszeres mozgás örömét a tömegsportban megtalálja, vagy segítsük más sportágakat is kipróbálni.”

Multi-sport: „Ahhoz, hogy a gyermekek életének része legyen a mozgás felnőttként is, nagyon fontos szerepe van az úgynevezett multi-sportnak. Ennek lényege, hogy a gyermek 12 éves koráig több sportot is kipróbál, és majd ezt követően választja ki a számára legmegfelelőbbet - így a kiégés is elkerülhető. Ez az én esetemben is így történt, 6-7 sportot is kipróbáltam, mire kikötöttem az öttusánál” – mondta el tapasztalatait Balogh Gábor.

Belső motiváció: „Általánosságban véve kijelenthető, hogy az ember csak akkor végez rendszeresen, hosszú időn keresztül fenntartható testmozgást (függetlenül attól, hogy él- vagy szabadidősportról van szó), ha belsőleg motivált, örömét leli a tevékenységben, saját maga által kialakított céljait (és nem szülei céljait) valósítja meg a sportolás során. Ennek kialakításában az edzők, testnevelők, kortársak mellett kiemelkedően fontos szerepet játszanak a szülők, ezért fontos, hogy tudatosan segítsék ezt a folyamatot.”

Közösségi élmény: „Ahogy Botond is kiemelte, és jómagam is ezt tapasztaltam, a fiatalok sporthoz való kötődését alapvetően meghatározza a közösségi élmény. Ha jó a társaság, a közös siker és kudarc élménye nagyon jó csapatot tud összekovácsolni, és ez esetben sosem lesz kérdés, hogy menjünk-e edzésre. Szülőként tehát érdemes odafigyelni, hogy ezt az élményt megkapja-e a gyermek, és fontos segíteni is a sportközösséget az összekovácsolódásban.”

Az MDSZ elnöke szerint a lemorzsolódás csökkentésében, a sport és a rendszeres testmozgás melletti elköteleződés erősítésében komoly szerep hárul a magyar sport alapegységeire, a sportklubokra is. Itthon talán még kevésbé jellemző, hogy egy jellemzően valamely sportág versenyrendszerében részt vevő sportegyesület rekreációs szakosztályt vagy programokat működtetne, de akár a családok megszólítása, akár a versenysportból lemorzsolódó gyermekek megszólítása szempontjából lényeges, hogy minél több sportszervezet vállalja fel hazánkban is ezt a filozófiát.

(Magyar Diáksport Szövetség/csalad.hu)