2017-11-21 08:00:00 Filharmónia koncertsorozat Szegeden

Fotópályázat a világörökségi Hollókőről

Fotópályázatot hirdetett meg Hollókő világörökséggé nyilvánításának 30. évfordulóján a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft.; az alkotásokat három kategóriában várják december elsejéig.

Kelecsényi Péter, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az UNESCO 1987-ben nyilvánította a világörökség részévé Hollókő ófaluját, ezt a fontos dátumot szeretnék megünnepelni, és felidézni a település múltját is.

A visszaemlékezés mellett azt is be akarják mutatni, hogy a kívülről változatlanságnak tűnő "hollókői meghittség" valójában lassú, de folyamatos változást takar, mert Hollókő élő falu, amely az utóbbi évtizedekben is alakult, szépült, változott - fogalmazott az igazgató, hozzátéve: a fotópályázat célja, hogy ezt a változást mindenki átélhesse a fényképek által.

Három kategóriában hirdették meg a pályázatot: Hollókő régen (1987 előtt), Hollókő, ahogy én látom, és Hollókő30 - Hollókő ifjú szemmel. Utóbbira 25 év alatti fotósok nevezhetnek.

A pályázatra csak saját fényképekkel lehet jelentkezni, és minden kategóriában csak egy fotóval, a határidő december elseje éjfél.

Az UNESCO 1987. december 11-én vette fel Hollókőt a Világörökség-listára. Magyarországon Hollókő és Budapest - a budai Várnegyed a Duna-parttal - volt az első két helyszín, amely kiérdemelte ezt a címet.

Hollókő a Várhegy alján épült középkori település palóc házaival, különleges, orsós szerkezetével mint élő település nyerte el a világörökségi címet.

(MTI)