Új vizsgálati módszert fejlesztettek ki a Manchesteri Egyetem kutatói: eredményeik szerint a vizeletvizsgálat kiválthatja a kenet vizsgálatát.

Az egyetem kutatói 104 kolonoszkópiás klinikán tartózkodó nőt kértek fel arra, hogy vegyenek részt a vizeletvizsgálatban. Az eredmények azt mutatták, hogy a vizeletből ugyanúgy meg lehetett állapítani a méhnyakrák kockázatát, mint a hagyományos kenetteszttel.

Emma Crosbie, a kutatás vezetője hangsúlyozta, hogy különösen azért örülnek a sikernek, mivel úgy vélik, így nagyobb arányban jelennek meg a nők a méhnyakrákszűrésen. Hozzáfűzte: egyelőre további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy megerősíthessék az első eredményeket. Addig azonban továbbra is nagyon fontos, hogy a nők megjelenjenek a szűréseken, mivel ez életmentő lehet számukra.


A brit egészségügyi szolgálat (NHS) szerint a méhnyakrákszűrésre járó nők száma nagyon alacsony: a teszten megjelenők aránya 71 százalék, ami azt jelenti, hogy angol nők milliói nem mennek el legalább 3 és félévente a szűrésre.

Pedig a méhnyakból vett kenettel a méhnyakrákos esetek 75 százalékát meg lehetne előzni. A teszt ugyanis kimutatja a legkorábbi sejtelváltozásokat, még mielőtt a daganat kifejlődne - hangsúlyozzák a szakemberek.