CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret… persze, hogy SZERET!
Csobot Adél
2019. júl. 9. 12:48
Csobot Adél kismamanaplója
Az esti kamillateámat kortyolgatom éppen, s azon gondolkozom, hogy merjem-e leírni azt, amit eredetileg terveztem… Azt hiszem, azért merül fel bennem egyáltalán a kérdés, mert félek. Félek attól, hogy vajon mit fogtok szólni… S úgy egyébként is: valahogy igazán nehezemre esik az egésszel szembenézni.

Szóval, nagy levegő… Kedves anyukák! Kezeket fel! Ki az, akinek a gyereke ordította már azt zokogva, igazi mélyről jövő dühből, hogy: “Anya, én téged nem szeretlek!!“??

Jelentem: a kezem a magasban. Az én alig 3 éves fiam megtette. S ha nem lett volna elég, hogy ő a 23 perces út alatt egyébként végig zokogott, ahogy ezt a mondatot elordította: zokogtam én is. Így már ketten zokogtunk, a kocsiban, úton a bölcsi felé.

"Ádint az ölembe veszem, Nátánt pedig a hátamra, így battyogunk le."

Reggel van. Pontosan 6:30. Ilyenkor szokott Ádin legelsőként ébredni, majd őt követi Nátán, aki alig nyitja ki a szemét, már a kakaójáért kiált. Kicsit balra fordítom a fejem, Bence tekintetét keresve, s bízva abban, hogy ma reggel ő rohan le a konyhába. Hát, nem így történik. :) Ádint az ölembe veszem, Nátánt pedig a hátamra, így battyogunk le. Kezdődhet a már jól megszokott reggeli készülődés. Felöltöztetem a fiúkat, közben melegszik a kakaó. Ádin reggelijét is próbálom összedobni gyorsan, na meg a bölcsis tízórait. Nátánnak mindeközben már finoman adagolom, hogy ma együtt megyünk bölcsibe, azaz én viszem be, mivel az apukájának fontos elintéznivalója van. Meglepően egész könnyen fogadja, pedig tudnotok kell, hogy mostanában csak és kizárólag Bencével hajlandó menni. (És persze ez engem nem bánt, nem zavar, áá, dehogy!)

Szóval miután mindenki megette, megitta a magáét, kabát, sapka, cipő fel, beszállás a kocsiba. 7:50 van, indulunk. Próbálok úgy tenni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy én viszem őt be (na nem mintha nem az lenne), pedig tudom, hogy már az is óriási dolognak számít, hogy egyáltalán beszállt velem a kocsiba. És akkor egyszercsak kezdődik az őrületes sírás-zokogás, hisztéria, kiabálás, hogy nem velem akar jönni, azonnal forduljunk vissza, mert ő inkább apával szeretne bölcsibe menni! Még nyugodt vagyok – valahol mélyen nyilván tudtam, hogy ez lesz, csak talán arra nem számítottam, hogy ilyen hamar következik be. Szépen, halkan próbálom elmagyarázni neki, hogy ne szomorkodjon, nyugodjon meg, legközelebb majd az apukája fogja elvinni, de most ez így alakult. Visszafordulni már nem tudunk, hiszen már most késésben vagyunk. Különben is meg kell értenie, hogy nem lehet mindig minden úgy, ahogyan azt ő szeretné. 15 perce vagyunk úton, és ő megállás nélkül zokog, majd egyszercsak azt kiabálja hátulról, ami szerintem minden anyukát brutálisan szíven üt: „Anya, én téged nem szeretlek, és komolyan apával akarok bölcsibe menni!”

"De közben megérkezünk, kiszállunk a kocsiból ebben a csodás hangulatban, mindketten kisírt szemmel."

Na, erre viszont nem számítottam. Hirtelen semmit, de tényleg semmit nem tudtam mondani, csak hallgattam nagyon hosszúnak tűnő percekig, majd sírtam én is vele együtt. Az én édes kisfiam, aki májusban lesz még csak 3 éves, életében először a fejemhez vágta, hogy nem szeret. Ez most komoly? Tényleg nem szeret? Ez csak nekem ennyire hihetetlen? Normális ez ebben a korban? Rengeteg kérdésem lenne még… De közben megérkezünk, kiszállunk a kocsiból ebben a „csodás” hangulatban, mindketten kisírt szemmel. Besétálunk a bölcsibe, ahol a fiam tovább folytatja a műsorát, engem pedig a bölcsis néni vigasztal (hú, micsoda reggel… :) ). 

Úton hazafelé még mindig nem térek magamhoz: hogy jutottunk idáig? 

Tisztában vagyok vele, hogy hiperérzékeny vagyok, de ez azért tényleg rosszul érintett. 

Gondolom, az már egyértelmű, hogy délután Bence ment érte. S mikor hazaértek, Nátán egy csokor csodaszép tulipánnal (apa tanácsát megfogadva) bocsánatot kért a csúnya viselkedéséért és halkan azt is hozzátette, hogy szeret… És én tudom, hogy ez így van, és így volt reggel is.