Ha egy kicsit jobban belegondolunk, vannak esetek, amikor némileg fordítva látjuk az életet. Nézzük a szép, fiatal huszonéveseket, s hangos sóhajtások közepette megállapítjuk, milyen jó nekik, hiszen még előttük áll az élet. Ez valóban így van. Felkelnek reggel, elmennek dolgozni, megismerkednek valakivel, összeházasodnak, s hipp-hopp, máris megjelennek a gyermekek, akikért aztán napi 24 órában lehet aggódni, izgulni. De lássuk be, nem is olyan szörnyű, amikor mindez már mögöttünk van. Nem kell napi sok órában dolgozni, a gyermekek már kirepültek, az unokákért elég akkor izgulni, amikor levisszük őket a parkba, s elkezdenek rohanni egy galamb után, mi pedig azt sem tudjuk, hogyan érjük utol őket. Akárhonnan is nézzük, ezek kimondottan szép évek. Van idő reggel a napsütésben reggelizni egy jót, feltenni egy szép sminket, belebújni a legkedvesebb ruhánkba, s kitalálni, mit csináljunk az adott napon. Számtalan új hobbit kereshetünk magunknak. Miért ne gondolhatnánk egy új párkapcsolat kialakítására is? Még ha a randevúzás valóban új fejezete az életünknek, akkor sem kell megijedni tőle. Az ötvenes éveinkben a randizás ugyanolyan szórakoztató és izgalmas jutalomjáték lehet, mint a húszas éveinkben. S ebben a pillanatban Ön, aki ezt a cikket olvassa, várhatóan összeráncolja a szemöldökét és kb. ezer kérdést és kételyt fogalmaz meg a pillanat tört része alatt. Ezeket próbáljuk meg most szertefoszlatni.Ne aggódjon az életkora miatt! Lehet, hogy klisének tartja, de valóban az az igazság, hogy a kor csak egy szám. Csupán azért, mert eljutunk a személyigazolványunk adatai alapján egy bizonyos életkorba, nem jelenti azt, hogy már el kell engednünk az életet, köztük a randizást. Hiszen ma is bármit megtehetünk. Eljárhatunk klubokba, együtt tölthetünk időt valakivel, aki szimpatikus számunkra, egyszóval jöhet bármi, ami boldoggá tesz bennünket, s nem ártunk vele senkinek. Tegyen egy próbát az online társkeresőn! Ma a világban 49 millió ember próbál online társat találni. Azért ennyien egyszerre nem tévedhetnek, ugye? Mellesleg több mint 8000 olyan társkereső oldal van, ahol a 40 pluszosok is tökéletesen testre tudják szabni a profiljukat. Csak ne kezdjen el már az elején azon izgulni, hogyan néz ki a profilja! Ahogy az első randit is tekintse nyugodtan egy kis flörtnek. Vagyis, ha nem akar találkára menni, ne tegye. Egyszerűen csak beszélgessen jókat a virtuális világban, s hagyja, hogy a személyisége ragyogjon. Majd elmegy abba a kávézóba, amikor már készen áll rá. Kezdeményezzen! Amit nem teszünk meg huszonéves korunkban, miért ne tehetnénk meg 50 évesen? Tele vagyunk tapasztalattal, megjárt utakkal, inkább válaszaink vannak, mint kérdéseink az élet dolgairól, miért ne kezdeményezhetnénk? Nem kell ragaszkodnunk az elavult módszerekhez, hogy majd a férfi, mint egy lánglovag, jön és hódít. Miért kellene a saját életünk autójában a hátsó ülésen ülnünk? Legyünk bátrak, s lépjünk egyet előre mi, nők! Nyugodtan küldjük rá valakire az első üzenetet a társkereső oldalon, kérjük mi az első találkozás dátumát, éljünk minden lehetőséggel, amit éppen az adott pillanatban jónak látunk. Mi történhet? Legfeljebb a másik oldalról kapunk egy nemleges választ. Akkor pedig legalább tudjuk, hogy abban a parkolóban nem kell tovább várakoznunk, nyugodtan tovább hajthatunk. Ne taktikázzon! A régi lemezeknek itt már nincs helyük. Az olyan dolgok, mint például ha valaki három napig nem keres, az már nem is fog, vagy mondjuk arra várunk, hogy a másik mondja először ki azt, hogy szeretlek, mind-mind elavult módszerek. Ezek felismerésére is nagyon jó, ha az ember már korosabb. Hiszen ennyi idősen már tisztában vagyunk ezekkel a trükkökkel, s tudjuk, ezek valójában csak játszmák. Ha tehát valakivel már egy ideje jól érezzük magunkat, bátran vállaljuk fel a pillanatnyi érzéseinket. Ha pedig nem igazán érdekel bennünket valaki, tudnunk kell még az elején elengedni. Ne vonzzuk be az életünkbe, mert a végén sérülni fognak az érzései, s lássuk be, a sajátunk is, hiszen nem az a célunk, hogy bárkit megbántsunk. Az adott pillanatban tehát, ha őszinték vagyunk magunkhoz és a másik félhez, sok időt, energiát és kényelmetlen percet takaríthatunk meg. Legyen megértő és maradjon pozitív! Már huszonéves korban is, de 50 fölött még inkább elmondható, hogy mindenki hozza magával a múltját egy új kapcsolatba. Ez ebben a korban a legtöbb esetben egy volt család képe, ahol már vannak gyerekek, nem kevés esetben unokák. Tekintsük mindennek a szép oldalát, hiszen a választottunk ezektől a hatásoktól vált azzá, akivé, akit mi megláttunk benne. Ha pedig valaki a korábbi életét be szeretné építeni a velünk való kapcsolatába, csak mi lehetünk gazdagabbak új ismeretségekkel és számtalan élménnyel. Egészen biztos, hogy ezek után is számtalan megválaszolatlan kérdés maradt még mindenkiben. De ami nagyon fontos a fentiek fényében: ha kipróbálunk új dolgokat és összpontosítunk arra, hogy jókedvűen, szórakozva teljenek az évek 50 fölött is, előbb-utóbb bevonzunk valakit, aki ugyanazt keresi, amit mi.