Pedig sokaknak még így is összeszűkül a gyomra, mielőtt a párja hazaér és felteszi a kérdést: mit csináltatok ma? Hmm. Pelenkacserék, séta, szoptatás, vagy a tipegő etetése.

Hogyan is lehet elmondani, milyen volt az etetések után elpakolni? Mit fog gondolni, amikor meglátja a szétszórt könyveket és a kajafoltokat az összes ingen, ami a baba röppályáján belül volt?

A gyermekek persze másképp mérik egy nap sikerességét, mint a felnőttek. Nem a mosás, a mosogatás, a takarítás számít nekik, hanem az együtt töltött idő mágiáját látják.

Ha ki tudjuk pipálni a kötelességek listájáról tennivalókat, vagy valaki megdicsér az elvégzett munkáért, az persze jó érzés és sikeres nap. De a gyermekkel töltött minőségi, mágikus idő ennél sokkal jobb. Persze ez a legnehezebb „munka”, de egyben a legcsodálatosabb is.

Ébredéstől alvásig mi vagyunk felelősek ezeknek a kis embereknek a jólétéért. Etetni, öltöztetni, mosdatni kell őket, de ennél nehezebb feladat, hogy megtaláljuk az egyensúlyt abban, mekkora szabadságot adjunk nekik, hogy fejlődhessenek, de mégis megfelelően támogassuk őket.

Ez az asztalon hagyott koszos evőeszközöket is jelenti, azért, hogy együtt megnézhessük ezredszer is a kedvenc rajzfilm-jelenetünket és együtt nevessünk rajta.

A gyermek folyamatosan nő, tanul, akkor is, ha csak úgy töltjük az időt és (látszólag) nem csinálunk semmit. Egy séta a háztömb körül a gyermeknek kalandos expedíció. Lerajzolni, vagy meghallgatni, mi történt aznap, azt jelzi neki, hogy amit csinál, az számít és fontos, vagyis ő maga fontos.

Ezt nem lehet számszerűsíteni, nem lehet kipipálni. Az időszak, amikor egy anya nem csinál „semmit” - a legnagyobb kiváltság és a legnagyobb csoda is egyben!




(Család.hu)