A megfelelő napvédő krém nemcsak a leégés ellen véd – ezáltal pedig csökkenti a bőrdaganatok kialakulásának kockázatát –, hanem több kedvezőtlen bőrelváltozás ellen is védelmet nyújt. Ám mindez csak abban az esetben igaz, ha jól használjuk – figyelmeztet Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, az Anyajegyszűrő Központ főorvosa.

A bőrünk nem felejt, így nagyon fontos, hogy már gyermekkortól ügyeljünk a fényvédelemre. Ha valaki élete során többször leég, akkor a kedvezőtlen hatások összeadódnak, majd egy későbbi életkorban láthatóvá is válnak. Korai ráncosodás, máj- és öregségi foltok, egyenetlen bőrszín és a legveszélyesebb szövődmény, a bőrdaganat kialakulását is kockáztatjuk így. Sokszor azt hisszük, hogy védve vagyunk a nap alatt, ha bekentük magunkat napvédő krémmel, ám a következőkre gyakran nem figyelünk.

Túl későn használjuk

A napvédő krémeknek a felvitelt követően átlagosan fél órára van szükségük ahhoz, hogy megfelelően ki tudják fejteni hatásukat. Ezért nem jó megoldás, ha valaki a strandra érkezve, gyorsan vízbe csobbanás előtt sietve keni a bőrére a fényvédőt. A legjobb, ha még indulás előtt, a lakásban alaposan eldolgozzuk a bőrön – ügyelve a gyakran elfeledett testrészekre is –, és a strandon már csak időnként kell ismételnünk a műveletet.

Elfelejtünk néhány testrészt

Talán jártunk már úgy, hogy például a vállunk vagy lábunk egyes részeire nem jutott naptej, vagy nem elég. Persze erről nem a krémezés során szereztünk tudomást, csak utólag, a nap végén egy fura alakban lepirult terület figyelmeztetett a hiányosságunkra. Gyakran azonban nem csak egyes területek, hanem teljes testrészeink maradnak védelem nélkül: a kopaszodó, vagy nagyon rövidre nyírt hajú férfiak például nem gondolnak a fejbőr napvédelmére, de nőknél is fontos a haj választékának vonalát bekrémezni. A fülcimpa és a lábfej szintén sokszor elfelejtett terület.

Csak a strandon kenjük be magunkat

Fényvédelemre nem csak a strandon, vízparton van szükségünk, hanem mindig, ha a szabadban napon tartózkodunk. Akkor is használjunk tehát napvédő krémet, ha például sétálni vagy kirándulni indulunk.

Nem a bőrtípusunknak megfelelő SPF-et választjuk

Hat féle bőrtípus létezik, Európában a 2-es és a 3-as fordul elő leggyakrabban. A 2-es világosabb bőrű, könnyebben leég, a 3-as könnyebben barnul. 30-as faktorszám alatti fényvédőt egyik bőrtípusnak sem javasolt használnia, világosabb bőrűeknek és gyermekeknek az 50-es javasolt. Az SPF mellett fontos még azt is megnézni, hogy a naptej az UVA és az UVB sugarak ellen egyaránt védelmet nyújtson. Előbbi a ráncosodásért, a bőr öregedéséért felel, utóbbi a leégést okozza.

A naptejre bízunk mindent

Ha körültekintően, a fenti javaslatokat betartva használjuk is a naptejet, akkor is bánjunk óvatosan a napon töltött idővel. 11 és 15 óra között továbbra sem javasolt a tűző napon tartózkodni. Ilyenkor vonuljunk árnyékos helyre, de itt is kenjük be magunkat naptejjel, mert még a lombok között átszűrődő napfényben is leéghetünk. A szemünk egészségét védjük jó minőségű, UV sugarakat szűrő napszemüveggel, a fejünket pedig széles karimájú szalmakalappal. Különösen világos, érzékeny bőrűek számára javasolható az UV-szűrős ruházat viselése is a vízparton és a szabadtéri programoknál.