A megfelelő felvilágosítás, a rendszeres rákszűrés és a HPV elleni védőoltás kulcsfontosságú szerepet játszik a HPV okozta daganatos megbetegedések visszaszorításában. Sajnos a fiatalok közel háromnegyede úgy gondolja, hogy a HPV egy kizárólag nőket érintő fertőzés, és 51 százaléka szerint az óvszer minden nemi úton terjedő betegséggel szemben véd. Kevesen tudják, hogy a vírus fiúknál és férfiaknál is okozhat rákos elváltozásokat, és a megelőzési lehetőségekkel sincs mindenki tisztában.

2014 óta a rákmegelőzési program részeként a 12. életévüket betöltött, 7. osztályos lányok szülei térítésmentesen igényelhetik a HPV elleni védőoltást.

Kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött alternatív szülői értekezletet tartottak az I. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnáziumban csütörtökön, ahol az érdeklődő szülőket tájékoztatták az oltási programról és az eredményekről, illetve a HPV vírus okozta daganatos megbetegedésekről és a megelőzésükről. Az esemény moderátoraként Till Attila felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontos szülőként jó példát mutatni a gyermekeknek.

– Három kamasz gyerekem van, fiúk. Örömmel fogadtam a felkérést, hiszen egy olyan esemény mellé állhatok, ami jó ügyet szolgál. Úgy gondolom, a szülői példa nagyon számít, sokkal fontosabb, hogy miben hiszel és aszerint mit csinálsz, mint az, hogy mit mondasz. Ahol a gyerek látja, hogy érték az egészség, ott vigyázni akar a sajátjára is – mondta a tévés személyiség.

A hazai oltási program nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket mutat: a nemzeti immunizációs programban a 2018/2019-es tanévben több mint 36 ezer kamaszlány kezdte meg az oltási sorozatot, ami ebben a lány korosztályban kb. 80 százalékos átoltottságot jelent.