Júniusban országszerte mintegy 10 500 adásvétel történt a lakás­piacon, ami 2018 júniusához viszonyítva csaknem 20 százalékos visszaesést jelent - közölte az egyik legnagyobb ingatlanközvetítő hálózat, a Duna House.

Egy másik közvetítőiroda, a Balla Ingatlan az elmúlt hetekben sorra írta elemzéseit a különböző budapesti városrészekről, amelyek fő mondanivalója rendre az volt: kivárás tapasztalható. Nagy Csaba, a cég dél-budai régiós vezetője szerint eddig egyértel­műen a júliusi változások híre fogta vissza a forgalmat, de a második fél évben megjelennek majd az eddig elmaradt vásárlások.

– Míg az év elejére még az volt jellemző, hogy a korábbiakhoz hasonlóan alakult a forgalom, és kisebb áremelkedést lehetett tapasztalni, a második negyedévben ezt mintha elvágták volna – mondta Nagy Andrea, a cég I., II. és XII. kerületi irodájának szakmai vezetője a Magyar Nemzetnek. Kifejtette: bár a bővülő CSOK hatására mindenki óriási áremelkedésre vár, szerinte az ingatlanpiac nagy része már most túlárazott, ezért nem valószínű nagy drágulás.