Megőrzi az elért eredményeket, sőt, bővül a családtámogatások köre – egyebek mellett ezt ígérte Novák Katalin miniszteri meghallgatásán. Bejelentette: több javaslaton dolgozik, amelyeket hamarosan a kormány elé tár. Célja minden idők legnagyobb otthonteremtési programjának megvalósítása, amellyel még több fiatalnak segíthetnek. Ennek számos eleme lesz, az előterjesztés már készen van. Dolgozik a második Családvédelmi Akcióterven is. Munkáját Zsigó Róbert segíti majd parlamenti államtitkárként.

Ismét gyarapodó nemzet legyünk

Novák Katalin a képviselők előtt felidézte: az elmúlt 10 évben családbarát fordulatot hirdettek, amelynek elsődleges célja, hogy Magyarország ismét gyarapodó, fiatalodó nemzetté váljon. Azt szeretnék elérni, hogy munkaalapú legyen az ország, ennek érdekében segély helyett munkát programot hirdettek. Több intézkedés segíti, hogy mindenkinek legyen saját, önálló lakása. Azt is szeretnék, ha anyagi oka nem lenne annak, hogy a párok családot alapítsanak, a fiatalok szabadon dönthessenek, hogy mikor és hány gyermeket vállalnak. Az Alaptörvényben is rögzítették a család, a gyermek és a házasság iránti elköteleződést.

A támogatások nagy része munkához kötött

Szólt arról is, hogy a kormány szétválasztotta a szociális- és a családpolitikát. Nemcsak az anyagi támogatások, hanem a családbarát társadalmi szemlélet alapjait is igyekszik letenni, a generációk együttműködését is fontosnak tartja. Sok új családtámogatási elemet vezettek be, ennek nagy része munkához kötött. A rendszer tervezhető és hosszútávú, ezért sem szüntették meg a támogatások egyetlen elemét sem, azok folyamatosan bővülnek.

Többen házasodnak, kevesebben válnak

Az eredményekkel összefüggésben felidézte: több mint 20 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv, a házasságkötések száma 43 év óta nem volt olyan magas, mint most, a válások száma 60 éves mélyponton van, csökken az abortuszok száma is. Hangsúlyozta, hogy családbarát kormányzás nélkül 100 ezerrel kevesebb gyermek született volna. Folyamatosan emelkedik a női foglalkoztatottság, amely két évtizede nem volt olyan magas, mint most. Magyarországon nemzeti konszenzus van abban, hogy a gyermeket vállalókat segíteni érdemes, és a GDP 5 százalékát fordítják családtámogatásra. Miniszterként az lesz a célja, hogy ezt a folyamatot folytassa.

Minden vágyott gyermek megszülessen

Képviselői kérdésekre válaszolva elmondta: eddigi kollégáival dolgozik tovább, nem költözik el jelenlegi irodájából. Szólt arról is, hogy minden családtámogatás hozzáférhető az apák számára is. Fontosnak tartja továbbá, hogy a fiatalok is lássák: segítséget kapnak abban is, ha Magyarországon boldogulnának, de abban is, ha külföldön szeretnék kipróbálni magukat. Azt szeretné, ha a vágyott gyermekek és a ténylegesen megszületett gyermekek száma megegyezne.

A családi pótlékra vonatkozó kérdésre azt válaszolta: a kormány a munka alapú támogatásokra helyezi a hangsúlyt, és jobbnak tartja a célzott univerzális támogatást. Példaként említette az ingyenes tankönyvellátást, az ingyenes étkezést és az Erzsébet-tábort, ez utóbbiban 80 ezer gyermek nyaralt napi 100 forintos családi hozzájárulással. Kitért arra, hogy a családok 95 százaléka él a családi adókedvezmény lehetőségével. Fontosnak tartja azt is, hogy kisgyermekes édesanyák esetében az atipikus foglalkoztatás minél szélesebb körben hozzáférhető legyen.

Az isztambuli egyezményhez csatlakozásra vonatkozó kérdésre azt válaszolta: a lehető leghatározottabban lépnek fel a kapcsolati erőszak áldozatainak megsegítésére, az egyezménytől függetlenül küzdeni kell az erőszak ellen.