– A Babaváró támogatás a legnépszerűbb, már majdnem százezer házaspár igényelte, ami kétszázezer fiatalt jelent. Aki három gyermeket vállal, annak nem kell visszafizetnie a támogatást. Így elképzelhető, hogy az igénylők jelentős része nagycsaládossá válik. Már több mint harmincezer kisbaba született meg úgy, hogy a szülők előtte felvették a Babaváró támogatást – mondta Novák Katalin. Hozzátette, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása is jelentősen felülmúlta a várakozásokat: több mint kétszer annyian igényelték, mint amennyire számítottak. Sok nagycsaládban szükség volt már az autó lecserélésére.

Eddig több mint kilencszázmilliárd forintot fizettek ki az akcióterven keresztül a családoknak, amelyet befektetésnek tekint az államtitkár.

– Vannak visszajelzések a bankokon keresztül arról, hogy mire használják fel a Babaváró támogatást a családok, és határozottan azt látni, hogy valós gyermekvállalási szándékról van szó. Ezt igazolják vissza az elmúlt időszak demográfiai adatai is, hiszen az idei év első öt hónapjában a népesedési mutatók már mutatják a Családvédelmi Akcióterv sikerét. Csaknem negyven éve nem látott csúcsot ért el a házasságkötések száma.

– A gyermekvállalás esetében is pozitív eredményeket látni. Ez év májusáig 1664-gyel több gyerek született, mint 2019-ben ugyanebben az időszakban. Az adatok is óvatos bizakodásra adnak tehát okot – mondta Novák Katalin.

Arra a kérdésre, hogy várható-e Családvédelmi Akcióterv II., az államtitkár úgy válaszolt, biztos benne, hogy lesz. – Arra nem számítok, hogy már idén, de a jövőben igen, hiszen még mindig van olyan terület, ahol tudunk segíteni a családoknak. Ne felejtsük el, hogy csak idén teljesedik ki az első akcióterv. A négygyermekes édesanyák szja-mentessége és a Nagyszülői GYED idén januárban indult el. Jövő júliusban pedig a csecsemőgondozási díj összegét az édesanya teljes fizetésének mértékére emeljük. Ez azt jelenti, hogy egy gyermeket vállaló anyának a nettó jövedelme magasabb lesz, mint a szülés előtti időszakban volt. Akinek kisbabája születik, így többet kereshet majd, mint ha nem vállalt volna gyereket. Azt szeretnénk, hogy a gyermekvállalás ne hátrány legyen, hanem előny – mondta Novák Katalin.