Elmondta, hogy kétféle támogatást igényelhetnek azok, akik magyar gyermeket vállalnak. Az egyik az anyasági támogatás, ami 64.125 forint, másrészt egy Babakötvényt indíthatnak el a gyermekeik számára. Utóbbi azt jelenti, hogy egy megtakarítási számlán az állam egy körülbelül 40 ezer forintos összeget helyez el, amit aztán a szülők kipótolhatnak. Az összegyűjtött összeget pedig a gyermek, amikor betölti a 18. életévét megkaphatja.

– A gyermek így mindig emlékezhet arra, hogy ő is egy magyar ember, és a magyar államtól és a szüleitől kapott egy olyan támogatást, amelynek köszönhetően, aztán nekiindulhat a nagybetűs életnek. Tehát idén is, mint minden évben, a kormány elismeri a Magyarországon kívül született magyar gyermekeket is, hiszen a nemzeti összetartozás éve van – fogalmazott Novák Katalin.