Miközben a budapesti lakásárak csökkenni kezdtek, az érdemi mennyiségű adásvételt bonyolító falvak ingatlanárai töretlenül emelkednek az idén is. Ebben nem kis szerepe van a Falusi Családi Otthonteremtési Kedvezménynek (CSOK), amely a tavaly júliusi bevezetése óta a csaknem 2500 érintett kistelepülésen az ottani jellemző árakhoz viszonyítva kiemelkedő mértékű támogatást jelent a családoknak.

Tavaly november óta a Falusi CSOK-os helyeken átlagosan 21 százalékkal, a többi településen 17 százalékkal emelkedett a hirdetett lakások és házak átlagos négyzetméterára – derül ki az Ingatlan.com Magyar Nemzet számára készített összegzéséből.

Továbbra is sok Balaton-parti, valamint Pest és Fejér megyei település van a legkeresettebb Falusi CSOK-os helyek között.

– A járványhelyzet és a karantén, továbbá az egyre gyakoribb home office hatására azonban nem kizárt, hogy a közeljövőben egyre több család keresi majd a boldogulását olyan vidéki, így akár balatoni helységekben a támogatás segítségével, amelyek nem számítanak klasszikus agglomerációs településnek – mondta a Magyar Nemzetnek Balogh László, a hirdetési oldal vezető gazdasági szakértője.

Sok a nagycsaládos az igénylők között

A Falusi CSOK-ot a 2019. júliusi bevezetése utáni bő egy évben több mint 13 ezer család igényelte. Az érintett családok valamivel több mint fele költözött, másik fele saját, az érintett helységek valamelyikén lévő ingatlanára vette igénybe a támogatást.

Tíz igénylőből hat nagycsalád, de a költözéssel járó verziónál a kérelmezők háromnegyede tartozik ebbe a körbe – az arányok pedig nagyjából változatlan képet mutatnak a bevezetés óta eltelt csaknem másfél évben – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának adataiból.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ráadásul az idei első fél évben a teljes lakáspiaci forgalom 28 százaléka zajlott a Falusi CSOK-os településeken, szemben az intézkedés bevezetése előtti évekre jellemző húsz százalék körüli vagy még alacsonyabb aránnyal.