– Ha egy családnak az a célja, hogy egyetlen fillért se kelljen a támogatásból visszafizetni, akkor amennyiben úgy igénylik azt, hogy már úton van az első baba, elérhetik ezt a célt – mondta a Magyar Nemzetnek a babaváró támogatásról Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár.

– Ha a várandósság harmadik hónapja után egy még meg nem született gyermek után folyamodnak a támogatásért, akkor az igény benyújtásával párhuzamosan a törlesztés felfüggesztését is kérhetik – folytatta a politikus.

– Ha az első gyerek születése után három éven belül jön a következő, akkor rögtön jogosulttá válik a pár az újabb felfüggesztésre, valamint a tőkerész harminc százalékának elengedésére. A harmadik gyermek után, ha ő is három éven belül érkezik, akkor teljesen jóváírjuk a hitelt – magyarázta Novák Katalin.

Elegendő az idő

Sokakban felmerülhet a kérdés: mi történik, ha egy családban nem születnek meg a vállalt gyermekek?

– A Babaváró támogatás azoknak szól, akik szeretnének gyermeket. Nem is biztatjuk a hitel felvételére azokat, akik nem terveznek babát. Ez a konstrukció – mint a neve is mutatja – a gyermeket váróknak, utódot tervezőknek szól. Őket viszont megnyugtatnám, hogy elég sok idejük van, hiszen a támogatás igénybevételét követően öt évig semmilyen anyagi következménye nincs annak, ha nem születik meg a közös gyermekük – fogalmazott az aggályokkal kapcsolatban Novák Katalin.

– A bizonytalan házastársak megvárhatják az igényléssel, míg úton lesz az első gyermek, hiszen 2022 végéig lehet belépni a konstrukcióba – folytatta az államtitkár.

– Ha pedig akár csak egy gyermek is született, akkor már nem kell a kamattámogatást visszafizetni, ami önmagában is kedvező lehetőség – tette hozzá.

Amennyiben egy családban – önhibájukból – mégsem születnek meg a vállalt gyermekek, akkor a korábbi kamattámogatást vissza kell fizetni, illetve ezt követően a piacihoz hasonló kamatozásúvá válik a fennmaradó tőkerész törlesztése, de fontos, hogy örökbefogadással is lehet teljesíteni a feltételeket, és ez a lehetőség mindenki előtt nyitott – vázolta tovább a lehetőségeket az államtitkár.

Tömegekre számítanak a bankok

Jelentős igénylési hullámra számítanak a bankok júliusban, a Babaváró hitel indulásakor. A Magyar Nemzet által készített körképből kiderül, hogy a pénzintézetek már most is nagymértékű érdeklődéssel találkoznak a kormányzat családtámogatási intézkedései részeként bevezetendő Babaváró hitel iránt.

A telefonos, az e-mailes, és a bankfiókokban lehetséges személyes felkeresések megugrásáról számolt be lapunk kérdésére a Budapest Bank, az MKB, és a Gránit Bank. Az UniCredit tájékoztatása szerint ügyfeleik és az érdeklődők által feltett kérdések rendszerint arra összpontosultak, hogy mikortól lesz igényelhető az új termék, a Raiffeisennél pillanatnyilag még rögzítik az érdeklődések témáit.

A felkeresésekre való tekintettel felmerült, hogy egyes bankok már a termék tényleges indulását megelőzően is vizsgálnák a majdani igénylők jogosultságát. A K&H Banknál elmondták: tervezik a Babaváró hitel július 1-jei bevezetését, a pontos részletek és feltételek kidolgozása azonban jelenleg is folyamatban van, így előzetes hitelbírálatot nem végeznek július előtt. A lapunknak nyilatkozó pénzintézetek visszajelzései alapján ez tekinthető az általános gyakorlatnak, a júliusi indulást megelőzően a legtöbben az eddig még nem ismert részletekre hivatkozva elzárkóztak attól, hogy előzetes hitelbírálatokat folytassanak.

Ezzel együtt az érdeklődők találhatnak eligazodási pontokat. Az OTP tájékoztatása szerint május vége óta érhető el a honlapján a jogosultsági feltételeket vizsgáló kalkulátor, amellyel az ügyfelek már előzetesen ellenőrizhetik, megfelelnek-e a jogszabály által támasztott követelményeknek. Hasonló kalkulátort az Erste honlapján is találtunk, és más bankoknál is megismerhetők a honlapokon a hitel főbb paraméterei, noha még nem tisztázott minden részlet. Ezek nyilvánosságra hozatala után a Takarék-csoport például megközelítőleg tízezer ügyletre és hatvanmilliárd forintnyi Babaváró hitel kihelyezésére számít 2022 végéig.