Most arról beszélgetünk, hogy azok a nők, akik magasan képzettek, és sikeresek a munkában, hogyan ne mondjanak le arról, hogy gyermeket vállaljanak – jelezte Novák Katalin a beszélgetés kezdetén, ahol a női vállalkozói lét témájáról, a nők üzleti életben betöltött szerepéről beszélgettek az innovációs ügynökség programjában részt vevők. Ezzel kapcsolatban megosztotta a saját élményét.

Amikor a harmadik gyerekemet vártam, és már nagy pocakom volt, az édesanyám rám nézett, és azt mondta, hogy sohasem lesz normális munkám. Most azt gondolom, hogy mégis van. Nagyon szeretem a munkámat és lelkes vagyok a feladataimmal kapcsolatban, de a legfontosabb az életemben az, hogy anya lehetek – emelte ki az államtitkár.

Fontos a mentalitás megváltoztatása

Olyan nőkről beszélgetünk most, akik a céljukat el szeretnék érni, az álmukat meg szeretnék valósítani. De ezt nem lehet anélkül tenni, hogy ne ejtenénk szót azokról a férfiakról, akik a partnereik ezeknek a nőknek – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: az, hogy a fiatal férfiak mennyire aktívak, mennyire vannak jelen a családban, sokat változott az elmúlt 20 évben.

Megjegyezte: Magyarországon egyre több nő működtet sikeres vállalkozást, a cégtulajdonosok körében arányuk 40 százalék.

Elmondta, nincs félelme azzal kapcsolatban, hogy a nők sikeresek lesznek Magyarországon, mivel egyre több és több lány tanul egyetemen, sok nőnek van diplomája, és a kisvállalkozások tele vannak olyan nőkkel, akik ambiciózusok, lelkesek. A legtöbb nő Magyarországon egyébként csak azt szeretné, hogy ugyanazokat a lehetőségeket kapja, és ugyanonnan indulhasson, mint a férfiak.

Nem azért kerülünk hátrányba, mert kevésbé vagyunk okosak, vagy mert nem vagyunk képesek bármit megtenni, hanem azért, mert ha gyermekünk lesz, kiesünk a munka világából. Az anyasághoz pedig idő, energia kell. A mi feladatunk az, hogy elérjük, a nőknek ne kelljen feladniuk a munkájukat azért, mert gyerekük születik – hangsúlyozta Novák Katalin a beszélgetésen. Hozzátette: nem a kvóták, hanem a mentalitás megváltoztatása a fontos.

A számos kormányzati ösztönző és támogatás mellett még sok feladat van, hogy az ország eljusson odáig, hogy ne szenvedjen hátrányt egy nő, mert gyermeket vállal, és kiesik a munkaerőpiacról – mondta az államtitkár a beszélgetés után az MTI-nek. Novák Katalin szerint jó, ha van olyan támogató környezet, ahol személyre szabottan kaphatnak tanácsot a továbblépéshez, és megismerkedhetnek olyan személyekkel, akik hasonló utat jártak be, ezt kínálja a Design Terminal programja is.