Egészen kirívó hirdetésekkel találkozik az, aki mostanában keres panellakást. A budapesti kínálatban nem ritka a 700-800 ezer forintos négyzetméterár, így a 40-50 millió forintba kerülő lakás. Vidéki nagyvárosok lakótelepein is rendkívüli felértékelődés ment végbe az elmúlt években, egyes felkapottabb helyeken már megjelentek a 400-500 ezres négyzetméterárak.

– A panellakások az ingatlanpiaci felfutás időszakának legnagyobb mértékű drágulását mutatták az elmúlt években. Nem csak a lakáspiac sajátossága az, hogy azokon a területeken, amelyeken a legnagyobb volt a növekedés, ott mutatkozik először árkorrekció. Valószínűleg a paneleknél is ezzel a jelenséggel találkozhattunk a múlt év végén – mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére Benedikt Károly, a Duna House (DH) elemzési vezetője. Az ingatlanközvetítő hálózat tavalyi utolsó negyedéves adatai ugyanis hosszú évek óta először mutattak csökkenést, a cég panelindexe a fővárosban, valamint a keleti és a nyugati országrészben is visszaesett valamelyest.

Elérhették a csúcsot a panellakások

Az elemzési vezető hangsúlyozta, a panellakások 2019-ben már bőven félmillió forint fölötti négyzetméteráron voltak megvásárolhatók Budapesten. A DH eladási adatai szerint 2019 második és harmadik negyedévében már 530 ezer forintra is felkúszott az átlagár, amely év végére 515 ezer forint környékén stabilizálódott.

Hasonló folyamatokat mutatnak az Ingatlan.com adatai is. A hirdetési oldal összegzése szerint a múlt év elejéhez viszonyítva szinte mindenütt megmaradt a két számjegyű drágulási ütem. Ugyanakkor 2019 júliusa óta mérséklődő áremelkedés rajzolódik ki, az elmúlt negyedévben pedig lényegében nem emelkedtek tovább a hirdetési árak.

Budapesten ez így is kiugró, még néhány éve is elképzelhetetlen négyzetméter-, illetve lakásárakat takar. A nagyobb lakótelepekkel beépített kerületek közül a XI. és a XIII. a legdrágább, ahol 670 ezer körül vannak jelenleg a hirdetési négyzetméterárak – egy évvel ezelőtt még mindkét városrészben 600 ezer forint alatt voltak az átlagok.

– Nem beszélhetünk általános csökkenésről, ugyanakkor vannak már olyan helyszínek, ahol stagnálnak vagy minimálisan csökkennek az árak – mondta a lapnak Balogh László, a hirdetési oldal vezető gazdasági szakértője.

(fotó: Shutterstock)